Magyarországon az első selyemszövőgyárat 1899-ben alapították. Különösen a háborús időszakokban a környék asszonyainak adott munkát A képek között látható grafikonon követhető a gyár termelésének alakulása egészen az 1992-es privatizációig.
A vasútállomásról jövet a Rába-híd előtt találkozunk az ún. Stájer-házza, amelyet hajdan osztrák kaszagyári munkások számára építették. Ma a Pável Ágoston Múzeumnak ad helyet.
Dr. Székely Ernő közel 50 éven át volt városunk egészségügyének meghatározó egyénisége. Támogatta az Iskolaszanatórium megalapítását és a Hunyadi úton az Egészségház létrehozását.
130 évvel ezelőtt, 1887. augusztus 7-én volt az első nagy vasparipa ünnepély városunkban. Azóta a kerékpár mindenki számára elérhető és szükséges közlekedési eszköz és sporteszköz lett.
Tóth Emőke alkotása
Széll Kálmán (1843-1915) a környék országgyűlési képviselőjeként, pénzügyminiszterként és miniszterelnökként a kiegyezéstől jelentősen hozzájárult városunk és környékének fejlődéséhez gazdasági és kulturális területen egyaránt.
Szent Anna és családja, valamint Szent István és családja tiszteletére szentelték fel 2000-ben.
1882-85-ben a település lakóinak adományaiból építették.
Városunk névadója egyike volt kora legnagyobb hatású egyházi vezetőinek Európában.
Mathias Gusner seccója a Refektóriumban
Szentgotthárd központjában 1826 óta működik patika, amely azóta folyamatosan látja el a várost és a környékbeli településeket a számukra szükséges gyógyszerekkel.
Boa Endre és Bedi László alkotása
A falubeliek adományaiból 1899-1908 között felépült kápolnát Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére szentelték fel.
A Szentgotthárd Spa & Wellness élményfürdő 2007 óta működik az Őrség ölelésében. Az exkluzív kialakítású, mediterrán hangulatú fürdő egész évben várja a kikapcsolódni vágyó vendégeket.
Mottó: „A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” (Hemingway)