Értéktár

A(z) 'SZ' karakterrel kezdődő bejegyzések a(z) '' kategóriában:

5-6-szekely-erno-08

Dr. Székely Ernő közel 50 éven át volt városunk egészségügyének meghatározó egyénisége. Támogatta az Iskolaszanatórium megalapítását és a Hunyadi úton az Egészségház létrehozását.

szekere-1896-01

130 évvel ezelőtt, 1887. augusztus 7-én volt az első nagy vasparipa ünnepély városunkban. Azóta a kerékpár mindenki számára elérhető és szükséges közlekedési eszköz és sporteszköz lett.

5-5-szell-kalman-01

Tóth Emőke alkotása

5-6-szell-kalman-01

Széll Kálmán (1843-1915) a környék országgyűlési képviselőjeként, pénzügyminiszterként és miniszterelnökként a kiegyezéstől jelentősen hozzájárult városunk és környékének fejlődéséhez gazdasági és kulturális területen egyaránt.

templom-farkasfa

Szent Anna és családja, valamint Szent István és családja tiszteletére szentelték fel 2000-ben.

templom-rabatotfalu

1882-85-ben a település lakóinak adományaiból építették.

5-6-szent-gotthard-01

Városunk névadója egyike volt kora legnagyobb hatású egyházi vezetőinek Európában.

01_patika

Szentgotthárd központjában 1826 óta működik patika, amely azóta folyamatosan látja el a várost és a környékbeli településeket a számukra szükséges gyógyszerekkel.

5-5-szent-kristof-krisztust-viszi-01

Boa Endre és Bedi László alkotása

mariaujfalu-templom-02

A falubeliek adományaiból 1899-1908 között felépült kápolnát Szent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére szentelték fel.

sztg-spa-wellness-08

A Szentgotthárd Spa & Wellness élményfürdő 2007 óta működik az Őrség ölelésében. Az exkluzív kialakítású, mediterrán hangulatú fürdő egész évben várja a kikapcsolódni vágyó vendégeket.

sztg-sportjai-17

Mottó: „A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” (Hemingway)

5-5-szentgotthardi-csata-01

Dorfmeister István freskója a templom kupolájában

sztg-duzzasztogat-01

A Rába gátja évszázadok óta lehetővé teszi a víz energiájának felhasználását: malmokat hajtott, majd segítségével villamos áramot termeltek. A vízi sportok kedvelői számára az újonnan épített kenucsúszda segíti a szintkülönbség áthidalását.

Válassz Értéktár kategóriát

Eseménynaptár

05
dec.
Szentgotthárd, Színház
-
Szentgotthárd
HATALMI ARCOK - A Szomszédnéni Produkciós Iroda új előadása   Mi történne, ha a kasszások mindig kimondanák, amire gondolnak?

07
dec.
Szentgotthárd, Színház
-
Szentgotthárd
Ikon kiállítás Alkotók:Herendi Zsolt , Szatmári MagdolnaNázáreti Ikon Műhely- Malika Nővér A kiállítást megnyitja és méltatja:Dr. Székely János Megyéspüspök

12
dec.
Szentgotthárd, Színház
-
Szentgotthárd
Gotthárdiak a nagyvilágban. Ismeretterjesztő előadás.Tajvani kalandozásunkElőadók: Bana-Kis Diána és Bana

15
dec.
Szentgotthárd, Színház környéke
-
Szentgotthárd
A Szentgotthárd Fúvóskultúrájáért Egyesületés a Pannon Kapu Kulturális Egyesülettisztelettel

16
dec.
Szentgotthárd, Nagyboldogasszony templom
-
Szentgotthárd
A Keresztény Megmozdulásokért Egyesület Szentgotthárd 14. alkalommal szervezi meg az Éjszakai