• 1975-ben a szakmaközi művelődési házban Népek Barátsága Klub nyílt, mely a térség nemzetiségi lakossága számára szervezett összejöveteleket, programokat, valamint magára vállalta a hét vend község (Rábatótfalu, Szakonyfalu, Alsószölnök, Felsőszölnök, Apátistvánfalva, Kétvölgy, Orfalu) jellegzetes táncainak, dalainak, népszokásainak gyűjtését.
  • 1975. április 25-én elkezdődött a Selyemgyár óvodájának építése a Gárdonyi utcában, közel a vasútállomáshoz. A 100 fősre tervezett korszerű intézményt a gyár nő dolgozói a szabad szombatokon vállalt műszakokkal, a férfiak társadalmi munkájukkal segítették. Az intézményt 1977. augusztus 20-án adták át a gyermekeknek. 15 hónappal később 152 gyermek elhelyezését kellett megoldaniuk.

 

  • 1975. május 15-én adták át a turista szállót a Deák Ferenc utcában. A város szívében álló jobb sorsra érdemes épületéről már 20 évvel az átadása után, 1995 májusában így írt a helyi sajtó: „szellem járta épület”.

 

  • 1975. június 4-án halt meg a dallas-i kórházban Falubíró Győző ciszterci rendi tanár. 1908-ban Muraszombaton született. Szülei hamarosan Szentgotthárdra költöztek 4 gyermekükkel. Ekkor még Friskics volt a család vezetékneve, amit 1930-ban magyarosíttattak. 1918-26 között a helyi gimnázium tehetséges diákja volt, ahonnan Zircre, majd a PPKE történelem–latin szakára vitte az útja. Szakdolgozatában feldolgozta a Szentgotthárdi Ciszteri Apátság XVI-XVII. századi történetét. 1964-ben meglátogatta az USÁ-ban élő nővérét, és onnan már nem tért haza.

 

  • 1975. december hónapban a Selyemgyár 100 fős óvodát adott át az üzem közelében a vasút mellett, a mai Lipa étterem helyén, megkönnyítve ezzel kisgyermekes dolgozóinak munkába állását.

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

Mai látogatók:194
E heti látogatók:1546
Havi látogatók:6018
Összes:324722
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!