Kedves Látogatók!

A Móra Könyvtár és a Honismereti Klub jó ideje gyűjti a szentgotthárdi értékeket. 2016-ban kiállításon mutatta be a települési értékek egy részét. Mivel ez a kiállítás egy évig volt látható, úgy gondoltuk, érdemes visszaidézni a látnivalókat a nagyközönségnek virtuális bemutatónkon.

Az érdeklődők a Polgármesteri Hivatal előterében két üveges tárlón és öt paravánon láthatták ezeket az értékeket. A tárlókat sajnos nem tudjuk virtuálisan bemutatni, film nem készült róluk, de a kiállításmegnyitó képei alapján felidézhetők.

A tárlókban a nagy múltú Kaszagyár és Óragyár néhány termékét, a méltán ismert Rábafüzesi Német Asszonykórus Érték Díját, CD-it, illetve a fiatalon elhunyt Keserü Balázs CD-jét láthatták.

Szentgotthárd őrzi a ciszterek örökségét. Sok értékes könyv maradt fenn a ciszter gyűjteményből, s az irattár egy része is megmenekült. A legérdekesebb könyvekből és iratokból válogattunk a kiállításhoz, amelyek a másik üveges tárlóba kerültek.

A paravánokon elhelyezett régi képeslapokon és fotókon mutattuk be a városnak azt az arcát, amit nap mint nap látunk ugyan, de sokszor elképzelni sem tudjuk, milyen volt régen. A mai fotók mellett az épületek, utcák, terek száz évvel korábbi képei láthatók, egykori képeslapokon. A régi városrészleteket, épületeket a Szentgotthárdi Fotóklub tagjai mai valójukban fotózták le. Némelykor megdöbbentő a hasonlóság száz év múltán is, máskor alig ismerhető fel az egykori épület, utcarészlet.

2016-ban egy kihelyezett számítógépen is láthatták az érdeklődők a Honismereti Klub honlapján is szereplő értéktár adatbázist. Megújult honlapunkon ma már lényegesen több települési értéket rögzítettünk (honismeret.com). Ezen is nyomon követhetik a Szentgotthárd utcaképének változásait. Keressék fel a fotókon látható helyeket. Valamennyi a belvárosban van, s képzeljék el a régi képeslapok alapján, milyen lehetett a Széll Kálmán tér, a Hunyadi és a Kossuth Lajos utca egy-egy régi épülete száz évvel ezelőtt.

Ezekről a helyekről részletesebb leírást találnak Csuk Ferenc helytörténész honlapján, a vonatkozó linket megtalálják az egyes tablókon.

A kiállítás megvalósítói:

  • Honismereti Klub
  • Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum
  • Szentgotthárd Város Önkormányzata
  • Szentgotthárdi Fotóklub

Ugrás a kiállítási tablóra:


Térképek Szentgotthárdról a XX. század elején és a XXI. század elején

1. tabló - Ha a tablón szereplő tér történetét szeretné megismerni, kattintson a tér nevére: Széll Kálmán tér

2. tabló - Ha a tablón szereplő utca történetét szeretné megismerni, kattintson az utca nevére: Hunyadi János út

3. tabló - Ha a tablón szereplő utcák történetét szeretné megismerni, kattintson az utca nevére: József Attila u. és Deák Ferenc u.

4. tabló - Ha a tablón szereplő utcák, terek történetét szeretné megismerni, kattintson az utca nevére: Kossuth Lajos u., Széchenyi utca,  Honvéd u. és a Liget

5. tabló - Rába-part és szentgotthárdi látképek


Eseménynaptár

05
dec.
Szentgotthárd, Színház
-
Szentgotthárd
HATALMI ARCOK - A Szomszédnéni Produkciós Iroda új előadása   Mi történne, ha a kasszások mindig kimondanák, amire gondolnak?

07
dec.
Szentgotthárd, Színház
-
Szentgotthárd
Ikon kiállítás Alkotók:Herendi Zsolt , Szatmári MagdolnaNázáreti Ikon Műhely- Malika Nővér A kiállítást megnyitja és méltatja:Dr. Székely János Megyéspüspök

12
dec.
Szentgotthárd, Színház
-
Szentgotthárd
Gotthárdiak a nagyvilágban. Ismeretterjesztő előadás.Tajvani kalandozásunkElőadók: Bana-Kis Diána és Bana

15
dec.
Szentgotthárd, Színház környéke
-
Szentgotthárd
A Szentgotthárd Fúvóskultúrájáért Egyesületés a Pannon Kapu Kulturális Egyesülettisztelettel

16
dec.
Szentgotthárd, Nagyboldogasszony templom
-
Szentgotthárd
A Keresztény Megmozdulásokért Egyesület Szentgotthárd 14. alkalommal szervezi meg az Éjszakai