2019 - Szentgotthárd egészségügye - Szentgotthárdi Honismereti Klub

A Honismereti Klub és a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum 2019-ben Szentgotthárd egészségügyéről készített kiállítást a polgármesteri hivatal előcsarnokában: két üveges tárlóban és öt paravánon mutattuk be Szentgotthárd egészségügyi intézményeinek múltját, és a jelenbe is bepillantottunk. Ez a kiállítás egy évig volt látható, ezért úgy gondoltuk, hogy virtuális bemutatón érdemes visszaidézni a látnivalókat. Ehhez a kiállításhoz is sok segítséget kaptunk a lakosságtól: tárgyakat, fotókat kölcsönöztek, illetve információkkal, dokumentumokkal segítették a klub munkáját.

Az alább látható linkek szolgálnak a kiállítás útmutatójaként. Kattintson, majd olvassa és nézegesse a kiválasztott kiállítási anyagot: előbb az ismertetést, majd a képeket!

Szentgotthárd egészségügye a XX. század elejéig

1. tabló - Szentgotthárdi Szakosított Otthon - Rehabilitációs Kórház
2. tabló - Iskolaszanatórium (1930-1969)
3. tabló - Gyógyszertár
4. tabló - Szülőotthon - Mentőállomás
5. tabló - Egészségügyi alapellátás - Járóbeteg szakellátás - Védőnői szolgálat
Kiállított tárgyak
Támogatók

____________________________________________________________________________________________________________

Szentgotthárd egészségügye a XX. század elejéig

Az 1784-es első összeírás szerint Szentgotthárdnak 794 lakosa volt, 1910-ben már 2624‑en éltek a településen.
A XIX. századot megelőzően vándorló kirurgusokhoz, borbélyokhoz és a ciszterci szerzetesekhez fordulhattak a beteg emberek. A kolostor kertjében gyógyfüveket is termesztettek. A templomban megtalálható szent Apollóniának, a fogorvosok és fogfájósok szentjének faragott szobra.
Szentgotthárd egészségügyével kapcsolatos, általunk ismert első feljegyzés szerint 1793. június 6‑án temették el a 77 évet élt Elizabeth Gluberint, aki bába (obstetrix) volt.
1826-ban nyílt meg az első világi gyógyszertár.
Az 1831-es kolera-járvány leküzdésében részt vettek szentgotthárdi orvosok, dr. Josephus Fischer ls Varga Ferenc. Dr. Joseph Petzler és Wechsler Antal szintén kirurgusként működött az 1840-es években. Akkori körzetük a jelenlegi szentgotthárdi és jennersdorfi járásra terjedt ki. Kortárs sebészük volt Várallyai Pál. A szabadságharc idején dr. Ott Ferenc volt az apátság világi orvosa.
A járványoktól való félelem adott indítékot az elképzelésnek, hogy közkórházat (városi ispotályt) alapítson a város. 1847-ben gyűjtést is indítottak ebből a célból, és 1855-ben létrejött a Szentgotthárdi Kórház Egylet. 1856-ban engedélyezték a Zagler házban (mai József A. u 24. területén) a kórház működését, és amely felvette a Szent Erzsébet Kórház nevet. A kórházban három szoba, egy kamra, egy orvosi szoba volt. Állandó orvosa nem volt, a szentgotthárdi orvosok (pl. dr. Ott Ferenc, dr. Schlesinger Ármin) kezelték a betegeket, akik zömmel szegények, koldusok és járványos betegek voltak.
1885-ben dr. Ott Ede (dr. Ott Ferenc fia) lett a kórház orvosa. Működése során felújították az épületet, új eszközöket és a betegeknek hálóruhát vásároltak. A betegek napi 65 krajcárt fizettek: 35 karajcárból az élelmezést oldották meg, 30 krajcár pedig a kórház-alapba jutott, amely az orvos és a személyzet díját fedezte.
1903-ra a bevételek és kiadások vizsgálata jelentős veszteséget mutatott annak ellenére, hogy a kórház-alap adományokat kapott a város tehetős családjaitól (Lipp, Vargyassy, Vargha), és a városi rendezvények bevételeiből is részesült. Mindez nem volt elegendő a kórház működtetéséhez. Így 1904-ben feloszlott az Erzsébet Kórház-egylet, és a későbbi törekvések ellenére sem sikerült új közkórházat létesíteni Szentgotthárdon.

Felhasznált irodalom:
* Janny Géza: Az egészségügy. In: Szentgotthárd / Szerk. Kuntár Lajos, Szabó László. Szombathely, 1981. p. 693-710.
* Szép Renáta: Szentgotthárd egészségügyének és népjóléti intézményeinek története a XX. század első két évtizedében. Szakdolgozat. Szombathely, NyME Savaria Egyetemi Központ, 2011. p. 6-30.

1. tabló

Szentgotthárdi Szakosított Otthon (volt Szociális Otthon)
Összeállította: Molnár Piroska

Az intézmény 1952-ben kezdte meg működését általános betegotthonként 500 férőhellyel a századfordulón épült egykori dohánygyár épületében. 1962-től elmebetegeket gondozó szociális otthonként működött. 1952 és 1963 között több intézetvezető dolgozott Szentgotthárdon, 1964 és 1978 között Bedi Ferenc. 1979 és 2010 között dr. Gáspár Károly, 2011 és 2016 között dr. Kapócs Gábor, 2016 óta Bittermann Imréné vezeti az intézményt.

Az otthon jelenlegi formáját, kapacitását az egész intézményre kiterjedő rekonstrukció során nyerte el. A székhely intézmény az ország legnagyobb krónikus pszichiátriai betegeket gondozó otthona, mely jelentős feladatot lát el a fővárosi krónikus pszichiátriai betegek ellátásában.
Az intézmény alaptevékenysége az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes, nem veszélyeztető állapotú pszichiátriai betegek ellátása, ápolása, gondozása. Feladata az ellátást igénybe vevő életkorának és egészségi állapotának megfelelő terápiás és munkavégzési célú foglalkoztatása, továbbá az intézményi jogviszonyban álló személyek szociális foglalkoztatása. A lakók az otthonban teljes körű ellátásban részesülnek. Tevékenységük során a medicinális terápia mellett fontos szerepet kapnak a pszichoterápiás módszerek, továbbá a lakókat aktivizáló munka- és foglalkozásterápiák is.

Az évtizedek folyamán több rekonstrukción esett át az intézet. 1983-ban kezdődött felújítással bővült a férőhelyek száma, 1200 adagos új konyha létesült, s felújították az igazgatási épületet. 1989 és 1992 között felújították a főépületet, s a rekonstrukciók ezután is folytatódtak.
2000-ben új foglalkoztatót adtak át, s 2006-ban új lakóotthon épült. A foglalkoztató épületben munkajellegű foglalkoztatás történik, de itt kaptak helyet a különböző kiscsoportos és kreatív foglalkozások is. A szakmai munka során kiemelt fontosságot tulajdonítanak a munkajellegű foglalkoztatásnak. A foglalkoztatás eredménye nemcsak társadalmilag hasznos produktum, ugyanakkor rendszeres jövedelmet is biztosít a lakók számára.
A 2006-ban átadott lakóotthonba 14 fő költözött az anyaotthonból. A lakóotthoni ellátással olyan ellátási formát alakítottak ki, amely illeszkedik a korszerű és differenciát gondozáshoz.

Több alkotó csoport működik az intézetben. A különböző csoportok munkáiból rendszeresek az intézeten kívüli kiállítások is, kultúrcsoportjaik rendszeres fellépői társintézmények rendezvényeinek, de a környékbeli települések falunapjainak, egyéb rendezvényeinek. Az intézményben működik a Szociális Otthon Lakóiért Alapítvány, melynek célja az itt élők életminőségének javítása. Ezt a célt szolgálja a tájvédelmi környezetben lévő pihenőházuk is.

Rehabilitációs Kórház
Összeállította: Csuk Alajos

Az 1969-ben megszűnt iskolaszanatórium, majd Tüdőgyógyintézet helyét 1979-ben a Rehabilitációs Kórház vette át.
A tüdőbeteg gyerekek számának csökkenésével már 1964-től fogadtak és kezeltek (30 ágyon) felnőtt tbc-s betegeket, 1969-től pedig tüdő- és szívbetegségben szenvedők gyógyítására szervezték át. 1976-tól dr. Székely Ernő orvos-igazgató (az 1960-ban elhunyt volt járási főorvos fia) vezette az intézményt 1988-ig, ekkor dr. Kókai Károly vette át az irányítást. 2008-tól az intézmény vezetője dr. Ferenczy Valéria osztályvezető főorvos. A kórház 2007-ig önálló megyei intézményként működött, ma a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Kórház rehabilitációs osztálya.

A 80-as években 4 szakorvossal, 8 gyógytornásszal, pszichológussal, logopédussal és fizikoterápiás végzettséggel rendelkező munkatárssal dolgoztak. A járóbeteg-ellátást jól felszerelt diagnosztikai, gyógy- és konditermek, speciális terápiás lehetőségek biztosították. A betegek 80 %-a járóképesen, az önellátás képességével távozott az intézetből. 1992-ben az intézmény 145 ággyal rendelkezett. Bővült a szakdolgozók köre gyógymasszőr, illetve részállásban pszichiáter, logopédus, szociális nővér, pedagógus kapcsolódott be a munkába.

A szentgotthárdi intézet híre nagyon jó szakmai tekintetben és a gyógyulás számára biztosított körülmények miatt is: minden osztályon van színes televízió, könyvtár és nagy park szolgálja a betegek kikapcsolódását. Az 1999 elején kezdődött hétszázmilliós beruházás révén nemcsak a betegellátás körülményei javultak, de a gyógyítás műszaki-technikai feltételei is. A gyógymedencék kialakításával mód nyílt hatásos, víz alatti gyógytornára. A bővítés keretében új fürdő- és hotelszárny épült, megújult a porta, a fizikoterápiai részleg, teljesen új a röntgenvizsgálat helye és a gép is. A fejlesztés ágyszám bővítéssel nem járt, ám a kórház komfortfokozata jelentősen nőtt.
Jelenleg baleseti sebészeti, ortopédiai műtéten, agyi történésen átesett és idült mozgásszervi betegeket kezelnek. Évente 1100-1200 beteg fordul meg a fekvőbeteg részlegen, ahol az átlagos ápolási idő harminc nap, de ez betegségcsoportok szerint változó. 7-800 főt kezelnek a nappali kórházban és kb. ugyanennyit a szakambulancián, az ambuláns esetek száma jóval ezer felett van. A kórház ellátási területe elsősorban Vas megye, de szabad kapacitás esetén más megyékből is fogadnak betegeket.

2. tabló

Iskolaszanatórium (1930-1969)
Összeállította: Talabér Lászlóné

Szentgotthárd országos jelentőségű egészségügyi intézménye volt az iskolaszanatórium. Létesítésének gondolatát dr. Frühwald István körorvos vetette föl, Szentgotthárd akkori vezetői támogatták. A természeti adottságok megvoltak, és kedvező volt a közvetlen vasúti összeköttetés a fővárossal. Az anyagi feltételeket a Magyar Iskolaszanatórium Egyesület biztosította, amely gróf Zichy János elnök vezetésével gyűjtötte az adományokat. Új létesítmény építésére nem volt elég a pénz, így a bezárt óragyár épületét vásárolták meg. Dr. Frühwald érte el, hogy az óragyár és a hozzá tartozó park árverésre kerüljön, így végül potom áron megkapta az Egyesület.

A kétemeletes épület déli oldalán alakították ki a 13 kórtermet. A kezdetben 6 később 8 ágyas szobák a nagy ablakokon át sok fényt és meleget kaptak. Volt központi fűtés, villanyvilágítás, fürdők meleg vízzel. Az épület középső részén a társalgó, a vizsgáló, a labor, a kezelő és a röntgen kapott helyet, a jobb oldali szárny földszintjén pedig a konyha, ebédlő és az éléstár. A védett déli oldalon díszparkot alakítottak ki fenyőfákkal, sétányokkal egészen a Rábáig. A kerítés mellett helyezték el a felül és hátul zárt, elöl és oldalt nyitott fekvőhelyeket, az két ún. kúracsarnokot: külön a lányok és fiúk számára. A kertben voltak a „légtantermek” is, mert a gyermekeknek lehetőség szerint minél több időt kint kellett tartózkodniuk. Az oktatást is eszerint szervezték.

Az intézményben 1930 nyarán kezdték meg a gyógyítást 80 ágyon. Többnyire Budapestről érkeztek a 8-18 éves nem fertőző tüdőbetegek, akik minimum 2, maximum 12 hónapot töltöttek itt állapotuk szerint. Az első szakorvos-igazgató dr. Müller Vilmos volt. A gyógyítással párhuzamosan folyt a tanítás. 40 perces órák voltak, de a kis csoportlétszámok (1-8 fő) miatt ez intenzív munkát jelentett. Orvosaik és tanáraik a kezdetektől hatékonyan együtt tudtak dolgozni, szem előtt tartva az adott gyermek. állapotát. A vallás és közoktatásügyi miniszter engedélyezte, hogy a diákok itt tehessék le záróvizsgáikat.

1933-ban bővült a szanatórium, a tantermeket a szomszédos épületbe költöztették, amit zárt folyosóval kapcsoltak a főépülethez. A felszabaduló helyeken újabb kórtermek lettek, ezáltal a beutaltak létszáma 130 főre emelkedhetett. Elkészült egy 12x22 méteres medence, valamint teniszpálya. A napi 6-szori étkezés egy részét a saját kertészetből oldották meg, volt hűtőkamra és fagylaltkészítő gép. Az intézmény vezetői odafigyeltek rá, hogy minél frissebb élelmiszerek, gyümölcsök kerüljenek az asztalra.

1939-től tüdőgyógyintézetté, 1945-ben hadikórházzá alakult át a szanatórium. 1947-ben 200 ágyon folytatódott a gyógyítás, 1948-ban államosították az intézményt. Továbbra is az ország minden részéről fogadott betegeket, de mivel a 60-as évektől jelentősen csökkent a tüdőbeteg gyermekek száma, ezért 1969-ben az iskolaszanatórium megszűnt, az intézmény Tüdőgyógyintézetté alakult. 1979-től Rehabilitációs Kórházként folytatja a munkát.

3. tabló
Összeállította: Schreyné dr. Máthé Éva

Gyógyszertár

Az első gyógyszerész, Wechsler Antal 1826 októberében nyitotta meg patikáját a Varga Ferenc orvos tulajdonában levő főtéri házban. Az engedélyezési eljárás másfél évig tartott. Az apát úrtól kapott beleegyezés után a Helytartótanács utasítására a vármegyének sok körülményt kellett kivizsgálnia és megváltoztatnia. Wechsler halála (1847. máj. 5.) után Grossmann Frigyes működtette a patikát.

1861-1867-ig Kunráth István, majd Tomcsányi Ferenc volt a gyógyszerész. Fia, Lipót 1882-ben diplomázott, apja 1883-ban bekövetkezett halála után vette át a patikát. Szódavízgyártással is foglalkozott, de a környék vásárlóereje nem volt elegendő a gazdaságos működéshez. Ezért 1888 februárjában a szikvízgyár és a gyógyszertár teljes berendezése a gyógyszerekkel együtt árverésre került a Rába-Lapincsvölgyi Takarékpénztár és a gróf Mikes féle üveggyár javára. Ezt követően Szabados Imre, majd 1896-ban Rudolf Lajos lett a gyógyszertár üzemeltetője, a segédje Csikós Ede volt. 1897-től Kolossa Imre, 1902-től 1912-ig Vargyassy Gyula volt a gyógyszertár tulajdonosa.

1912 és 1950 között Friedrich Ödön vezette a gyógyszertárat, amelyet 1950. július 28-án állami tulajdonba vettek. Új neve 6/33-as Gyógyszertár lett, és Fraknói Ödönt nevezték ki vezetővé. Ő korábban tiszti gyógyszerész volt a székesfehérvári csapatkórházban. Betegeskedése miatt 1952-től 1959-ben bekövetkezett haláláig, Szombathelyről és Körmendről jártak helyettesítő gyógyszerészek. 1959 és 1976 között Nagy Imréné vezette a gyógyszertárat. 1960-tól a Gyógyszertári Központ asszisztens tanfolyamokat szervezett, és emelte az asszisztensek számát. A vezető mellett 1-2 gyógyszerész is dolgozott. Állandó, egész éjszakás ügyeletet tartó központi gyógyszertár lett.

A patika épületét 1967-ben lebontották, majd újjáépítették. Tágasabb, modern, jól felszerelt lett. A pincéje az eredeti maradt. Dr. Fülöp Gyula és felesége 1976 tavaszától 1988 novemberéig dolgozott Szentgotthárdon. Ezen évek alatt a 15 dolgozó a környék lakosait, három vidéki orvos kézi gyógyszertárát és a Fővárosi Szociális Otthont is ellátta gyári és magisztrális gyógyszerekkel. Az állatgyógyszer-eladás és -készítés is jelentős volt az Állami Gazdaság és a rátóti tsz részére is.

1988 december végétől dr. Haragh László lett a gyógyszertár vezetője. Az épület helyiségeit átépíttette, új bútorzatot készíttetett. Jelenleg három gyógyszerész, öt szakasszisztens, egy asszisztens és két takarítónő dolgozik a gyógyszertárban.

Friedrich Ödön (1886 - 1969) gyógyszerész
1886-ban született Szentgotthárdon. Középiskoláit Pápán végezte, a református kollégiumban, ahol 1904-ben érettségizett. Budapesten 1908-ban szerzett gyógyszerészi diplomát, de továbbképzés végett még egy évet Bernben (Svájc) töltött. 1912-ig különböző helyeken dolgozott segédként, akkor átvette a szentgotthárdi gyógyszertárat.
Az első világháború alatt mint a község egyetlen gyógyszerészét felmentették a katonai szolgálat alól. Gyógyszereket és kötszereket ajánlott fel önzetlenül a háborús sérültek kezelésére. 1919-ben a gyógyszertárakat köztulajdonba vették. Menekülnie kellett, csak a Kommün bukása után térhetett vissza. Munkatársai Gyurits István laboráns és Surányi Irén technika voltak. A közjónak szolgálva tevékeny életet élt, a Stefánia Anya- és Csecsemővédő Egyesület helyi igazgatója, a Vöröskereszt titkára és a Szentgotthárdi Takarékpénztár felügyelőbizottsági tagja volt.
A második világháború alatt fia, Friedrich Péter Budapesten járt orvosi egyetemre. Megbetegedése miatt a család a fővárosba költözött. Patikáját Frankl Józsefre bízta, akinek szegedi gyógyszertárát 1943 májusában a zsidótörvények miatt elvették. 1944 decemberétől 1945 májusáig Brantner Antal vezette a gyógyszertárat, aki a harcok elől menekült a családjával, a Dráva melletti gyógyszertárait elhagyva. A háború után Friedrichék visszatértek, és az 1950-es államosításig folytatták a munkát Szentgotthárdon.

4. tabló

Szülőotthon
Összeállította: Csuk Alajos

1951-ben dr. Székely Ernő járási főorvos kezdeményezésére felépült a közvélemény által is hosszú időn át óhajtott szentgotthárdi Egészségház. A modern kivitelű, kis kórházra emlékeztető épület földszintjén helyezték el a csecsemő- és terhességi tanácsadót, illetve a tüdőgondozót. Az emeleten, a Szülőotthonban volt egy szülőszoba, egy kisműtő, három kórterem, egy csecsemőszoba és teakonyha is. Kezdetben 12 ágy állt a kórtermekben. Egy orvos, négy szülésznő, két csecsemő-ápolónő, két takarítónő, egy mosónő, illetve egy fűtő alkották a személyzetet.
Az intézet célja, hogy a szülések ne magánházaknál, hanem korszerű egészségügyi viszonyok között, szaksegítség mellett folyjanak. Az anyák többsége ekkoriban otthon szült, az újszülötteket a közeli falvakból általában Körmendről hívott mentőkocsi hozta be Gotthárdra. Az évi betegforgalom 1957-ig csak 350 fő körül járt, mert a születések mintegy fele otthon történt. Az 1960-as évektől javult az arány, a szülőotthon folyamatosan kihasznált lett.

1956 vihara egy csapásra véget vetett a virágzó szentgotthárdi egészségügyi életnek. A szanatórium kivételével minden létesítmény, orvosi körzet gazdátlanná vált. Az elárvult szülőotthon vezetését 1957-ben dr. Janny Géza vette át. A határozott felvilágosító munka, a területen működő bábák házi ápolónőkké való átképzése és átminősítése után viszont csakhamar sikerült a 100 %-os intézeti szülésvezetést biztosítani.

1971-ben korszerűsítették a szülőotthont: a központi fűtés beszerelése, az állandó hideg-melegvíz szolgáltatás megoldása, sterilizáló berendezések, műszerek, modern életmentő műszerek beszerzése és a vérátömlesztő szolgálat megszervezése nem volt könnyű feladat. De a munkához való pozitív hozzáállás, a kialakult baráti szellem, az eredmények, a ragyogó tisztaság nyomán a szülőotthon az ország legszebb ilyen jellegű intézményei közé tartozott. Vas megyében csak „ékszerdoboz”-ként emlegették. Az intézményben tudományos munka is folyt, országosan az elsők között dolgozták ki az egészségre kevésbé káros, szívós terhesség-megszakítási módszert. Miután a szülőotthon tovább modernizálta felszerelését, évi betegforgalma a 800 főt is meghaladta. 1972-től feladata volt a centrális terhességgondozás összefogása és érvényesítése. Ennek lényege, hogy minden anya gondos kivizsgálás és előkészítés után kerüljön a szülőszobába, ami a szülés rizikóját a minimumra csökkenti.

A szentgotthárdi szülőotthon 1980. október 1-jén szűnt meg azzal az indokkal, hogy nem elég korszerű. A 30 év alatt az ott dolgozók és a szülő anyukák mindannyian életük csodáját élték át falai között, de ma már csak az idősebb korosztály irataiban olvashatunk ilyen adatot, hogy születési helye: Szentgotthárd.

Mentőállomás
Összeállította: Katona Beáta

Az OMSZ megalakulása előtt szervezett formában nem működött mentés. Szentgotthárdról lovaskocsival, kocsikasban, szalmában, dunnával betakarva szállították a betegeket a gyanafalvai (ma: Jennersdorf) orvoshoz vagy a németújvári (ma: Güssing) kórházba. Azért, hogy Szentgotthárdon mentőállomás létesüljön, sokat köszönhetünk Dr. Szabó Bakos István járási tiszti főorvosnak és Dr. Janny Gézának, a szülőotthon főorvosának.

a mentőállomás 1965. október 1-jén kezdte meg működését az akkori szakorvosi rendelő udvarán lévő egykori gazdasági épületben, a Kossuth Lajos u. 12. sz. alatt. Az épületben egy garázs, iroda, főzőfülke, egy kis raktár, mellékhelyiség, mosdó és a szolgálati helyiség (háló, étkező és nappali egyben) kapott helyet. Ehhez tartozott még egy szolgálati lakás, amelynek lakója adta a telefonügyeletet. A szolgálat egy Nysa gépkocsival indult, amelyen 2 mentőápoló és 2 mentőgépkocsi-vezető teljesített szolgálatot 24 órás váltással.

1982 májusában az egykori szakorvosi rendelőintézet helyére költözött be az állomás. A régi szolgálati épületben garázsok kaptak helyet 4 kocsibeállóval, benne műhely, műszaki raktár, fertőtlenítő és akkumulátor-töltő helyiség.

1991 március 31-én létrejött az „Életünkért-Egymásért” Alapítvány, melynek célja Szentgotthárd és környéke mentőellátásának javítása volt, esetkocsi beindításával. Támogatók voltak a helyi intézmények, üzemek, vállalkozók, magánszemélyek, a környező települések, az osztrák Heiligenkreuz községe is. Az összegyűlt adomány egy munkanapi 8 órás esetkocsi beindítását tette lehetővé. Ez nagyban hozzájárult a mentés színvonalának fejlődéséhez. A Toyota esetkocsi átadására 1992. május 10-én, a Mentők napján került sor. 1992. május 11-étől mentőtiszti szolgálat, 1997. július 1-jétől az Opel gyár és az önkormányzat anyagi támogatásával állandó 24 órás esetkocsi működik Szentgotthárdon.

A mentőállomáson jelenleg huszonöt fő dolgozik (öt mentőtiszt, egy félállású mentőorvos, tíz mentőápoló, tíz mentőgépkocsi-vezető), két 24 órás autó teljesít szolgálatot. Az ellátási körzet Szentgotthárd, valamint a Gasztony, Szalafő, Vendvidék által határolt terület, kb. 15 ezer lakossal.

5. tabló
Összeállította: Horváth Zsuzsanna

Egészségügyi alapellátás

Szentgotthárd egészségügye biztos alapokon áll. Jól szervezett védőnői, háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi szolgálat végzi a munkáját: a tanácsadást, a szűrővizsgálatokat, a védőoltások beadását, a betegellátást. Hangsúlyt kap a megelőzés is: 2014 óta az EFI széles körben népszerűsíti az egészséges életmódot. Az állami intézmények mellett a civil szervezetek is hozzájárulnak a város jó egészségéhez. Működik az ügyeleti ellátás, van mentőállomás és több gyógyszertár is a városban, a Rehabilitációs Kórház biztosítja a betegek utókezelését. Az idős betegek ápolására szakosodott Gondozóház segít az otthonápolásban is.

A körzeti orvosi ellátást a XIX. század végén szervezték meg, az 1920-as években a szentgotthárdi járás 3 körzetre tagolódott, a gotthárdi körorvoshoz több mint 10 000 ember tartozott. A munkát a járási főorvos – dr. Székely Ernő, magyar királyi tisztiorvos – koordinálta, és magas színvonalon a körorvos – dr. Frühwald István – végezte. Az ő érdeme az iskolaszanatórium létesítése, a Stefánia Szövetség megszervezése, és egészségtanárként tanított is a gimnáziumban.

1956 után két körzetet alakítottak ki, dr. Sámóczi József és dr. Hantos László voltak hosszabb ideig körzeti orvosok. 1957-1963 között dr. Szabó Bakos István kapott a járási főorvosi megbízást. 1963-tól 3, 1974-től 4 körzeti orvos működött a településen. 1963-ban kezdte meg munkáját a járás első gyermek szakorvosa: dr. Szily Miklós. A betegellátás mellett feladata volt a szűrések, tanácsadás elvégzése a védőnői szolgálattal együttműködve. 1978-tól dr. Máté János látta el a teendőket, csak 1988 után nyílt még egy gyermekorvosi körzet.

Nagy előrelépést jelentett, hogy 1977-ben megépült a Rákóczi úton az új körzeti orvosi rendelő, négy körzeti orvosi szobával, kiszolgáló helyiségekkel. Emellett helyet biztosít az ügyeleti orvosi ellátásnak és több szakrendelésnek. 1988-ban bővítették az épületet, az új részbe költözött a két gyermekorvosi rendelő és a védőnői szolgálat.

1992-től a körzeti orvosi szervezeti keretet a háziorvosi váltotta fel, a betegek szabadon választhatnak maguknak háziorvost. Megkezdődött a praxisok privatizációja, mára mind a 4 háziorvosi és a 2 gyermekorvosi rendelő is vállalkozói rendszerben működik. 2011-ben felújítás keretében akadálymentesítették a rendelőket. Fogorvosi ellátásra a Hunyadi úton két alapellátásra szerződött rendelőben van lehetőség, iskolafogászatra a Széchenyi iskolai rendelőbe mennek a tanulók.

Járóbeteg szakellátás

A Hunyadi úton 1951-ben megépült Egészségház a szakrendelések első központja volt. Létrehozását az akkori járási főorvos, dr. Székely Ernő kezdeményezte. Földszintjén csecsemő- és terhes tanácsadó, tüdőgondozó, az emeleten szülőotthon működött 1980-ig. A tüdőgondozót az iskolaszanatórium orvosai irányították, akik 1954-től - az országban az elsők között – vándor röntgenkészülékkel kiszálltak a járás községeibe, és évente elvégezték a teljes lakosság szűrését, a betegek kezelését. A kitartó gyógyító munka eredményeként 1969-ben megszűnt az iskolaszanatórium, a tüdőgondozót ennek egyik épületébe költöztették, helyén nőgyógyászati és rákszűrő rendelő, védőnői szobák, család- és nővédelmi tanácsadó létesült.

1962-től 1980-ig a Kossuth Lajos utcában működött a Szakorvosi Rendelőintézet. Belgyógyász, sebész, szemész, fogorvos és gyermekorvos fogadta a betegeket. A környék egészségügyi ellátása 1969-ig a járási főorvos alá tartozott. 1969-től 1983-ig a nagyközség felügyelete alatt állt. 1983-ban, a várossá válással dr. Kókai Károly körzeti orvos kapott városi főorvosi megbízást, felesége, dr. Kókai Károlyné belgyógyászként végezte a munkáját.

1981 áprilisában lényeges változások történtek: a Hunyadi útra, a szülőotthon helyére költöztek a szakrendelések; laboratórium nyílt és két fogorvosi rendelő. A felújított épületben központi fűtéses, tágas, világos rendelőkben folyhatott a munka. Közel 20 év múlva, 1999-ben került sor a rendelő rekonstrukciójára és bővítésére. Ekkor 510 m²-rel nőtt az alapterület, helyet kapott a röntgen, a szemészet és a foglalkozás-egészségügyi szolgálat. Visszakerült a tüdőgondozó is korszerű ernyőszűrő és légzésfunkciós berendezéssel. Az avatáson jelen volt az egészségügyi miniszter, Gógl Árpád, aki a bővítést sürgető főorvos asszonynak, dr. Mesterházy Máriának dicsérő oklevelet adott át. Az utolsó átalakításra 2013-ban került sor, ekkor a tetőtérben – pályázati forrásból finanszírozottan - korszerű pszichiátriai és addiktológiai rendelő nyílt.

Jelenleg a Rendelőintézet Szentgotthárd 18 különböző járóbeteg szakrendelést és gondozói ellátást nyújt a járás mintegy 15.000 lakosa részére. A szakorvosok zömében szerződéses jogviszonyban látják el a feladatot. Szervezeti és működési szempontból az intézményhez tartozik a foglalkozás-egészségügyi alapellátás, az iskolafogászat, illetve a védőnői ellátás. 2014-től – ugyancsak pályázati erőforrásból – az intézmény bázisán működik az Egészségfejlesztési Iroda, tevékenysége fókuszában az egészség védelmével és betegségek megelőzésével.

Dr. Székely Ernő (1884 – 1960) járási tiszti orvos, főorvos
Közel 50 éven keresztül volt városunk egészségügyének meghatározó egyénisége. Szentgotthárdon született, orvosi diplomáját Budapesten szerezte. Gyakorló éveit a fővárosban töltötte, 1911-től Szentgotthárdon praktizált. Az első világháború alatt a keleti fronton szolgált, érdemei elismeréséül több kitüntetést is átvehetett. (Koronás Arany Érdemkereszt, Károly Csapat-kereszt, II. oszt. Vöröskereszt Díszjelvény, Ottomán Vasfélhold). A háború után visszatért szülővárosába, 1926-tól a szentgotthárdi járás tiszti orvosaként végezte munkáját. E minőségében feladata volt a járás közegészségügyének felügyelete: az ivóvíz, az élelmiszerek, a lakások, az iparműhelyek, az iskolák közegészségügyi követelményeinek megállapítása és ellenőrzése, az orvosi, gyógyszerészi, szülésznői és halottkémi szolgálat előírásának betartatása, a vasutak közegészségügyi helyzetének ellenőrzése, a kuruzslás megakadályozása.
Tiszti főorvosi tevékenysége mellett körzeti orvosként is tevékenykedett, dr. Frühwald István körorvossal egymást helyettesítették a szabadságuk idején. Járási főorvosként támogatta az Iskolaszanatórium alapítását, amely 1930-tól fogadta a tüdőbeteg gyermekeket, és ő kezdeményezte az Egészségház létrehozását, amely 1951-ben nyílt meg a Hunyadi úton. 1956-tól – már nyugdíjasan – a Szociális Otthon főorvosa lett.

Dr. Frühwald István (1893 – 1978) körorvos, járási főorvos
1924-től 1949-ig – dr. Székely Ernő mellett – Szentgotthárd egészségügyének elkötelezett szakembere, újítások, egyesületek kezdeményezője, szépirodalmi és tudományos munkák szerzője volt. Pozsonyban született és tanult, orvosi diplomát 1919-ben szerzett. Az első világháborúba orvosnövendékként vonult be, orosz hadifogságba került, 1917-ben tért haza. A trianoni békeszerződés után el kellett hagynia Pozsonyt. Előbb Batthyány-Strattmann László köpcsényi kórházában volt orvos, majd 1924-ben Szentgotthárdra került. Körorvos lett, az apátság, illetve a Szentgotthárd és Vidéke Stefánia Szövetség (későbbi védőnői szolgálat) anyákat segítő orvosa.
Felfedezte, hogy Szentgotthárd klímája alkalmas a tüdőgyógyászatra, és kezdeményezésére szervezték meg az ország első iskolaszanatóriumát. A Gimnáziumban bevezette az egészségtan tanítását, és ezt húsz évig végezte. Megszervezte és ellátta a Selyemgyár és a Kaszagyár üzem-egészségügyi szolgálatát. A második világháború alatt orvosi papírokkal segítette a rászorulókat. 1945-ben nevét Ettre Istvánra magyarosította. 1949-ben a várható kitelepítés elől Egerbe költözött. Fia, Ettre László világhírű vegyész lett.

Dr. Szily Miklós (1926 – 1977) gyermek szakorvos
Ő volt az első gyermekorvos Szentgotthárdon, 1963 és 1977 között végezte munkáját.
1926-ban született Padragon, a település ma Ajka része. Az apja körjegyző volt. Másfél évig Budapesten folytatta egyetemi tanulmányait biológia szakon, majd a pécsi orvosi egyetemen szerzett diplomát. A szombathelyi gyermekkórház orvosaként tett szakvizsgát, innen 1963-ban került Szentgotthárdra. A Kossuth Lajos utcai szakrendelőben (ma mentőállomás) kezdte meg munkáját; nemcsak a nagyközség, hanem a szentgotthárdi járás falvai is illetékességi körébe tartoztak. A beteg gyermekek gyógyításán túl az ő feladata volt az újszülöttek vizsgálata, szűrése, a tanácsadás, valamint a bölcsődei és óvodai gyermekek felügyelete is. Munkáját a többi helyi szakorvossal és a védőnői hálózattal együttműködve eredményesen végezte. Asszisztenseként a felesége (Szily Miklósné Berta Erzsébet) segítette munkáját. Szívbetegsége miatt fiatalon, 1977. június 16-án meghalt.

Védőnői szolgálat

A Magyar Védőnői Szolgálat mint nemzetközileg is egyedülálló, tradicionális ellátási rendszer, 100 éves múltra tekint vissza, 2015. április 23-a óta HUNGARIKUM, nemzeti büszkeségeik között tudható.

Szentgotthárdon a védőnői szolgálat elődje, a Stefánia Szövetség helyi fiókja 1925-ben alakult meg, az Egyesület 99. számú vidéki intézete volt. Az Ipartestület székházának udvari helyiségeiben (ma: Erste Bank) alakítottak ki egy várótermet és orvosi rendelőt. 1929-ben bölcsődét, tejkonyhát és napközi otthont (Desits Gy. u. 11.) is működtettek orvosi és védőnői felügyelet alatt 15-20 csecsemő és kisgyermek számára. A szervezet a vidékre is kiterjesztette a munkáját: a környékbeli falvakból ide hordták be tanácsadásra a gyermekeket, illetve a védőnők látogatták a falvakat, hogy tanáccsal lássák el a szülőket. 1932-től ebédeltetési akciót indítottak, melynek fedezetét a helybeliek adakozásából gyűjtötték össze. 1941-ben – ahogy országosan is – a „Stefánia” beleolvadt a zöldkeresztes egészségvédelmi szolgálatba.

Az államosítások (1948), majd az Egészségügyi Minisztérium megalakulása (1950) után a védőnők a Magyar Védőnői Szolgálat keretében folytatták a munkát, mely fokozatosan bővülő feladatkört jelentett. Minden körzeti orvos mellé egy védőnőt helyeztek, területi ellátási megbízással. Az 1960-as és 1970-es években jelentős fejlődésnek indult az iskola-egészségügyi ellátás, ahol a védőnők feladata a védőoltások, orvosi vizsgálatok előkészítése, megszervezése, vizsgálatokon való közreműködés, és bizonyos vizsgálatok önálló vezetése, valamint a dokumentáció vezetése lett. Egyre nagyobb szerepet kapott az iskolai egészségnevelés. 1973-tól a családi életre nevelésben való részvétel: felvilágosító, egészségnevelő előadások tartása formájában bővültek a szolgálat feladatai.

A védőnők jelenleg többféle munkakörben dolgozhatnak: A területi védőnők egy meghatározott körzetben látják el a család- és nővédelemmel, gyermekvárással és –gondozással kapcsolatos feladataikat; az ifjúsági védőnő az oktatási intézményekben végzi a szűréseket, előkészíti, adminisztrálja a védőoltásokat, részt vesz az iskolák egészségnevelési tevékenységében; míg a kórházi védőnő az újszülött osztályokon veszi fel a kapcsolatot az édesanyákkal. Szentgotthárdon 2019-ben 3 körzeti és 1 iskolai védőnő végzi munkáját.

Felhasznált irodalom:

Janny Géza: Az egészségügy. In: Kuntár Lajos-Szabó László (szerk.): Szentgotthárd. Helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok. Szombathely, 1981. 693-711. o.
Vakarcs Kálmán: A Szentgotthárd-muraszombati járás ismertetése. Szombathely, 1939
Vasmegyei fejek. Szerkesztette és kiadta: Halász Imre, Szombathely, 1930
Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1925-05-21 / 21. szám; 1937-08-15 / 20. szám
Csiffáry Gergely: Életutak-életsorsok. Az antifasiszta fegyveres harc Heves megyei résztvevőinek életrajzgyűjteménye
Vas megye. Pulmonológia 2016. http://pulmo.hu/wp-content/uploads/2018/01/Vas_2016.pdf
Kahlichné Prof. Dr. Simon Márta: 100 éves a védőnői szolgálat http://www.tbvedonok.hu/vedono_brossura_100.pdf Letöltés: 2019. 06. 07.
2015. évi CXXIII. törvény az egészségügyi alapellátásról
Vas Népe 1962. 09. 14.; 1977. 08. 20.; 1981. 05. 20.; 2011. 04. 06.; 2013. 06. 28.; 2013. 07. 11.; 2014. 03. 07.
Szóbeli információk és dokumentumok közreadásával segítették a munkát:
Dr. Klósz Beáta, Székely Ákos, Dr. Szily Miklósné, Veszelovics Tímea