2021. július 29-én megnyitottuk a Szentgotthárdi Értéktár című éves kiállításunkat az Önkormányzat előterében. Célunk, hogy Szentgotthárd lakossága és az ide látogatók a város egyre több értékét ismerjék meg.

Kiállításunkon a Szentgotthárdi Települési Értéktár válogatott értékei láthatók. A kiállítás megvalósítóinak célja felhívni a látogatók figyelmét arra, hogy milyen sok épület, műalkotás, hagyomány lelhető fel városunkban és a városrészeken, amelyeket nem ismerünk. Elsősorban ezek megjelenítésére törekedtünk.

A paravánokon található fotók mellett található QR kóddal a Szentgotthárdi Honismereti Klub honlapján található Értéktár adott bejegyzéséhez juthat el, ahol az adott épületről, műalkotásról, emlékműről részletesebb információkat, hosszabb leírást, több fényképet talál.

Az üveges tárlókban a paravánokon nem látható értékekhez kapcsolódó tárgyakat tekinthetik meg.

Az érintőképernyő segítségével meglátogathatja az értéktár adatbázist. Az interaktív multimédiás tartalom a települési értékek kategóriái szerint tartalmazza az eddig adatbázisba rögzített helyi szellemi és tárgyi javakat.

A kiállítás megnyitóját követte a Csuk Ferenc és Horváth Zsuzsanna által szerkesztett, Szentgotthárd nevezetes helyei egykor és ma című kötet ismertetése a Színház aulájában. (Aki igényelte, egy példányt kaphatott is a kötetből.)


A kiállítást készítették: Dr. Frank Róza, Molnár Piroska, Csilinkó Gábor, Csejtei Péter, Labritz András (Virtuart Kft.)

A kiállítás megvalósításában részt vettek a Honismereti KLub további tagjai: Csuk Alajos, Csuk Ferenc, Deákné Kocsis Judit, Gábor László, Gueth László, Horváth Zsuzsanna, Kovács-Buna József, Mátrainé Bezenhoffer Erika, Szabóné Csider Bernadett, Szepesiné Fuisz Erika, Talabér Lászlóné

A paravánokra került fotókat készítették: Dr. Gábor László, Horváth Zsuzsanna, Horváth Tibor, Kovács-Buna József, Molnár Piroska, Murányi Ferenc, Talabér Lászlóné, Tátrai István, Woki Zoltán

A kiállítás rendezői köszönik mindazok segítségét, akik fényképpel, információval, tárgyi emlékekkel segítették a megvalósítást:
A kiállítás az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság pályázati támogatásából valósult meg.

A kiállítás megnyitójának és a könyvbemutatónak a pillanatai:

 


Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!

sztg ertektar also feher