A 2021. október 21-én megnyitott kiállítás a forradalom kitörésétől a leveréséig, elsősorban a szentgotthárdi eseményekre fókuszálva idézi fel a történéseket az 1956. november 4-ét követő megtorlások időszakáig. A kiállítás célja az emlékezés mellett ráirányítani a figyelmet az egykori résztvevők helytállására és emberségére. Nekik köszönhetjük, hogy sikerült elkerülni a vérontást a településen.

1. tabló - A forradalom kirobbanása

2. tabló - Szentgotthárd aranybetűs napja - 1956. október 27.

3. tabló - A szabadság napjai Szentgotthárdon

4. tabló - A rémület és megtorlások időszaka

5. tabló - A forradalmi bizottságok Szentgotthárdon

6. tabló - Két arckép 1956-ból

7. tabló - A szentgotthárdi 56-os Szövetség

Források


1. tabló - A forradalom kirobbanása

Az 1945-1956 közötti bő tíz esztendő a magyar történelem egyik legsötétebb időszaka volt. A szovjet megszállók által támogatott kommunisták fokozatosan átvették a hatalmat. A pártállam vezetője a „tar törpe” Rákosi Mátyás lett. A kommunista terrorgépezet az első nagy törést 1953-ban, Sztálin halálával szenvedte el. Az új miniszterelnök, Nagy Imre a törvénytelenségek felszámolását hirdette. 1955-ben azonban félreállították, újra a keményvonalas politika érvényesült. Az időközben színre lépett ellenzék egyre bátrabban hallatta a hangját. Az 1956-os forradalom „főpróbája” Rajk Lászlónak és társainak újratemetése volt október 6-án, amelyen tömegek vettek részt.

1956 októberében a MEFESZ-es egyetemisták pontokba szedték a követeléseiket, ez lett a forradalom programja. Budapesten az október 23-ra meghirdetett tüntetés a lengyelekkel való rokonszenv jegyében indult, néhány óra alatt azonban forradalommá és szabadságharccá alakult. A kb. 200 ezresre duzzadt tömeg jelszavai egyre radikálisabbak lettek: „Ruszkik haza!” „Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába!”- skandálták a tüntetők. Megszületett a forradalom jelképévé vált lyukas zászló. A Kossuth téren meghallgatták Nagy Imrét, de nem hallgattak a felszólítására, hogy térjenek haza otthonukba. A tüntetők egy része ledöntötte a Sztálin-szobrot, az egyetemisták a Rádióhoz mentek, hogy követeléseiket beolvastassák. Itt tört ki a fegyveres harc a Rádió védői és a tüntetők között, a megrettent politikai vezetés katonai segítséget kért a szovjetektől. A forradalmi napokban a szovjet típusú rákosista helyett a Kossuth-címert használták. Ez szerepelt a nemzetőrség címerében is. A felkelők felvették a harcot a szovjet tankokkal is. Frontális ütközetekre nem került sor, a pesti srácok lesből ütöttek rajta kisebb alakulatokon, semmisítettek meg szűk utcákba szorult tankokat. Október 25-én a 23-ainál is nagyobb tömeg lepte el a belvárosi utcákat, a Parlament elé vonultak. A fegyvertelen tömegen gyilkos sortűz kaszált végig, amelynek közel 100 halálos áldozata lett. Valószínű, hogy a teret övező épületek tetején elhelyezett ÁVH-s alakulatok nyitottak tüzet.

Október 25-27-én a budapestihez hasonló demonstrációk voltak országszerte. A vidék forradalmának egyik központjává vált Győr, ahol 26-án Szigethy Attila vezetésével alakult meg a Győri Ideiglenes, majd később, 30-án a Dunántúli Nemzeti Tanács. A forradalmi mozgolódás a budapestivel közel egy időben indult. Létrejött a Petőfi Kör, 22-én a Győr-Sopron megyei diákparlament képviselői csatlakoztak a MEFESZ-hez. Október 25-én – a megerősített rendőri és katonai jelenlét ellenére – Győrött is tömegdemonstrációt szerveztek. A Városháza előtt gyülekező tömegben ott voltak a gyári munkások mellett a tanítóképzős és középiskolai diákok is. A pártbizottság épülete előtt csatlakoztak hozzájuk a győri Kisfaludy Színház Földes Gábor vezette színészei. A tüntetők egy része ki akarta szabadítani a börtönből a politikai foglyokat, amikor itt is fegyveres harc bontakozott ki. Egy fiatal lány (Máté Mária) felmászott a gépkocsira, amelyen a rendőrök fegyvereket hagytak az utcán, ekkor a börtön épületéből lelőtték. A lövöldözésben még két fiatal meghalt, többen megsebesültek. A demonstrációk másnap folytatódtak. Herczeg János visszaemlékezése szerint ezekben a napokban több szentgotthárdi is ott volt Győrben, hozták a híreket és szorgalmazták a gotthárdi tüntetést. Középiskolásként szemtanúja volt az eseményeknek Csuk Ferenc is.

Egy nappal a szentgotthárdi felvonulás előtt Mosonmagyaróváron történt véres mészárlás. A határőrlaktanya elé érkező tüntetőkre leadott sortüzeknek több mint 50 halálos áldozata és sok sebesültje volt. A sebesültek egy részét a mentők a győri kórházba vitték.

Szombathelyen 27-28-án voltak tüntetések, alakultak forradalmi szervezetek. A városban jelentős számú (közel 7000) szovjet katona állomásozott, akik nov. 4-én egy véres megtorló akcióban 12 nemzetőrt lőttek agyon.

2. tabló - Szentgotthárd aranybetűs napja - 1956. október 27.

Békés tüntetés a forradalmi eszmék mellett

A tüntetés a Selyemgyárból indult. A Hunyadi utcán és Széll Kálmán téren (akkor Béke tér) haladva a szervezők — Hári István, Hauser Tibor és Győző, Peregi Kálmán, Dancsecs Ödön — csatlakozásra szólították fel az üzemek, intézmények dolgozóit, a gimnazistákat. Nemzeti színű zászlókat vittek magukkal, amelyből – pesti mintára – kivágták a rákosista címert. Amerre haladt a menet, hullottak a vörös csillagok.
A központban a tömeg a Községháza (ma Zeneiskola) előtti tágas téren meghallgatta a Nemzeti dalt, amelyet Csonka László gimnáziumi orosztanár szavalt el. Ezután a községháza erkélyén Hári István selyemgyári munkás mondott beszédet, amelyben megfogalmazta a felvonulók céljait. A tüntetők egy része a Deák Ferenc utcában a Járásbíróság épületéhez ment, hogy a fogdából a rabokat kiszabadítsa, de már senki nem volt bezárva.
Innen a rábakethelyi laktanyához vonultak, mert fegyvereket akartak szerezni. A határőrök parancsnoka fogadta a tüntetők követeit, tárgyalt velük. Fegyvert ugyan nem adott nekik, de azt a kérésüket teljesítette, hogy a katonák csatlakozhassanak a tüntetéshez.
Az 1956. október végén leszerelt határőrök csoportképén balról az 5. az ülő sorban Felegyi Pál hadnagy, a határőr laktanya századparancsnok-helyettese.
A központba visszatérve egy csoport a Ligetben ledöntötte a szovjet katonák hősi emlékművét.
A nap egyik veszélyes helyzete volt, amikor a tömeg a temető melletti úton az osztrák határhoz vonult. A magyar határőrök az egyik, az osztrák csendőrség a másik oldalon fegyverrel a kezükben felsorakoztak. Osztrák oldalon is gyülekeztek a civilek, a rokonok átkiabáltak egymásnak a határon keresztül. Jelen volt a Szabad Európa és a gráci rádió is, amely felvételt készített arról, hogyan énekli el a tömeg a Himnuszt. A helyzetet a határőrök tisztje, Felegyi Pál hadnagy oldotta meg, aki magához szólította az addig a határ vonalában felsorakozott fegyveres katonákat. Ebben a pillanatban a tömeg átlépte a határt. Az osztrák és magyar fél megállapodott abban, hogy napkeltétől napnyugtáig szabad átjárást biztosítanak. November 4-én rendelték el ismét a határok teljes lezárását.
Már 27-én este a volt apátsági épületben megalakultak az ideiglenes forradalmi bizottságok. A bizottságok felvették a kapcsolatot a megye és az ország hasonló szervezeteivel, helyben biztosították a rendet. Őrizetbe vették és Szombathelyre szállították az ávósokat, miután begyűjtötték a fegyvereiket.
Szentgotthárdon nem került sor fegyveres harcra, nem történt nagyobb atrocitás.

3. tabló - A szabadság napjai Szentgotthárdon

Mindössze egy hétig tartott a diktatúra nélküli időszak, mégis, ez alatt az idő alatt megmutatkozott az emberek lelkes önszervező tevékenysége, ahogy éltek a lehetőséggel és létrehozták demokratikus forradalmi szervezeteiket.

Nemzeti bizottságok alakulása
A szombati tüntetés után a helyi üzemek, gyárak, intézmények dolgozói hétfőn csatlakoztak az országos munkabeszüntetéshez. Sorra alakultak a forradalmi szervezetek. A korábbi igazgatók és pártvezetők kezéből a munkások által megválasztott nemzeti bizottságok vették át az irányítást.
A Selyemgyárban minden műszak felállított egy bizottságot, akik Kern Róbert szövőmestert választották meg a gyár forradalmi bizottsága elnökévé. Az igazgató (Offner Gyula) csak vele együttműködve intézhette az ügyeket.
A kaszagyári forradalmi szervezet, a munkástanács a november 4-e után is kitartott, a dolgozók nem vették fel a munkát. A kaszaszélesítő szakmunkások voltak a leghatározottabbak, nélkülük pedig nem működhetett az üzem. A gyárban csak hetekkel később kezdődött újra a termelés.

Nemzetőrség szervezése
A szentgotthárdi járás területén a nemzetőrség megszervezése Leopold Ferenc feladata volt. Október 30-án kezdték meg munkájukat a nemzetőrök, a járőrözés mellett ellátták a malom és a gabonaraktár őrzését is. A kaszagyáriak – köztük Márton Antal – Pleier János parancsnoksága alatt a gyárban is őrséget szerveztek. A szentgotthárdi központjuk a rendőrség épületében volt. A Rönökön megszervezett nemzetőrök a falu békéjére és a biztonságra vigyáztak. A nemzeti bizottságba belépett határőr parancsnok – Mácsli Sándor – javaslatára a határőrökkel párban járőröztek.

Az egypártrendszer és téeszek megszűnése
A budapesti események nyomán, ahol a demokratikus pártok újjászerveződésével koalíciós kormányzat jött létre, Szentgotthárdon is — Pável József irányításával — újjáalakult a Független Kisgazdapárt.
A mezőgazdasági termelőszövetkezetek felbomlottak. A járás területén mind a 27 téesz megszűnt, az újraszervezésük éveket vett igénybe.

A kishatárforgalom újraindítása
Október 27-től november 4-ig a helyi lakosok számára megnyitották a korábban lezárt határátkelőket, szabadon átmehettek Ausztriába, és az osztrákok is jöhettek az országba. A határőrök statisztikái szerint ebben az időszakban a magyarok csak rokonlátogatás, bevásárlás céljából mentek át Ausztriába, nem akarták elhagyni Magyarországot.
November 2-án, pénteken a szentgotthárdi vasútállomásról segélyszállítmányt indítottak útjára Budapestre. Ezek Ausztriából és távolabbi országokból többnyire autóval érkezett vöröskeresztes csomagok voltak, tartós élelmiszereket, gyógyszereket tartalmaztak.

A vasúti közlekedés
A munkabeszüntetés érintette a vonatok közlekedését is. A szentgotthárdi forgalmi irodában is létrejött a nemzeti bizottság. A vonatok menetrend szerinti közlekedése megszűnt, csak a helyi forradalmi bizottságok külön engedélyével indulhatott el egy-egy szerelvény. Ez megnehezítette a lakóhelyre való hazajutást azok számára, akik távolabb dolgoztak vagy tanultak, mivel az iskolákban is szünetelt az oktatás, a kollégiumok bezártak.

4. tabló - A rémület és megtorlások időszaka

1956. november 4-én, vasárnap hajnalban indult a „Forgószél” hadművelet. A szovjet haderők összpontosított támadása nemcsak a fővárost vette célba, hanem az egész országban pár nap alatt leverték az ellenállást. Több helyszínen ismét véres harcok folytak, másutt elég volt az erődemonstráció, a tankok bevonulása. Szentgotthárdra 4-én éjjel 10 és 11 óra között érkezett az első szovjet páncélkocsi és egy tehergépkocsi, a rendőrség épületében rendezkedtek be. A Kossuth Lajos utcai kereszteződésben ellenőrizték a forgalmat.

Addigra már rengetegen hagyták el a községet, többnyire a zöldhatáron mentek át Ausztriába. Magyarországról kb. 200 000 ember menekült el. A szentgotthárdi járásból nov. 4-én, egy nap alatt kb. 1300-an. Nemcsak a forradalomban szerepet vállaló személyek mentek el, hanem sokan olyanok, akik féltek a szovjet katonáktól, és nem akartak megszállás alatt élni. A helyi határőrségből egy 8-10 fős csoport teherautóval, fegyverestül lépte át a határt. A magyar menekülteket az egész világon nagy rokonszenvvel fogadták. A számukra Ausztriában és Jugoszláviában felállított táborok csak az első lépcsőt biztosították a továbbhaladáshoz.

November 7-től ismét felállt a határőrizet. Halálos áldozata is volt annak, hogy a határőrök tűzparancsot kaptak. 1957. február 10-én Dandos Gyula itt akart disszidálni, és lelőtték. A 18 éves roma fiatalember a nyíregyházi gimnázium végzős tanulója, a forradalmi diáktanács vezetője volt. A karhatalmisták börtöne után a szentgotthárdi iskolaszanatóriumba került, másodszori határátlépési kísérletekor érte a halálos lövés.

Az itthon maradt vagy hazatért „ellenforradalmárokra” büntetés várt. Akinek a személyi anyagába belekerült, hogy 56-os, előléptetésben nem bízhatott. Családja is – pl. továbbtanulás, útlevélhez jutás tekintetében – megszenvedte a hátrányos megkülönböztetést. A karhatalmisták vallatási módszerei kíméletlenek voltak. Kern Róbertet, a selyemgyári nemzeti bizottság elnökét 4-5 napon át „kérdezték”. Fia, Kern Rezső akkor került a rendőrségre, amikor 1957 decemberében kiderült, hogy egy külföldre szökött nemzetőr fegyvereit rejtegetik az erdőben. 1 év 2 hónapra ítélték, amit a sátoraljaújhelyi fiatalkorúak börtönében töltött.

A helyi pedagógusok közül többen szerepet vállaltak a forradalmi napokban. Leopold Ferenc tanítóra két év börtön várt, és csak 1963 után kapott tanítói állást. Hrabovszky Dezső gimnáziumi tanár tagja volt a községi nemzeti bizottságnak. 1956. nov. 4-én ő is átment Ausztriába, de ’57 márciusában hazajött. Forradalmi tevékenysége miatt a tanév végén letartóztatták, egy teljes évet töltött internálótáborban.

A farkasfai Tóth Gyula 6 hónap kistarcsai internálással és 8 hónap márianosztrai börtönnel fizetett a helyi párttitkárnak adott 3 pofonért. A párttitkár megverésével vádolták meg Düh Jánost is, a „jutalom” 9 és ½ havi elzárás. Németh Imrét, a kaszagyári munkástanács tagját izgatás vádjával 8 havi börtönre ítélték. Gergen György tanítót 1957. január 16-tól az ÁVH szombathelyi székházában, majd a megyei börtönben tartották fogva. 1957. augusztus 7-én felmentették, de őt és családját is áthelyezték Farkasfáról Csörötnekre.

5. tabló - A forradalmi bizottságok szentgotthárdon

Hári István (1927 – 2006) a községi nemzeti bizottság megválasztott vezetője volt. Szentgotthárdon született, az ipari iskola elvégzése után, 1945-ben kezdett el dolgozni a Selyemgyárban. 1946-ban megnősült, két lányuk született. 1956. október 27-én ő kezdeményezte a Selyemgyárban, hogy csatlakozzanak az országos megmozdulásokhoz, szüntessék be a munkát, és egy tüntetés keretében szólítsák fel csatlakozásra a többi gyár és intézmény dolgozóit is. A községháza erkélyén elmondott beszédében meghatározta a fő célt: egy demokratikus és független Magyarország létrehozása. A forradalom napjaiban fenntartották a rendet, felvették a kapcsolatot a Dunántúl más hasonló szervezeteivel. A szovjet hadsereg támadásakor családjával együtt Ausztriába menekült, Kanadában telepedtek le. Magyarországon távollétében 25 év börtönre ítélték azzal a hamis váddal, hogy 8 főt ki akart végeztetni. Tény, hogy koporsó készítésére adott utasítást a munkabeszüntetés idején, hogy a Szociális Otthonban elhunyt ápoltakat el tudják temetni. A rendszerváltás után gyakran hazatért, segítette a helyi 56-os Szövetség megalakulását, munkáját.
Hári István lánya, Hári Piroska a Vörösmarty Gimnáziumban 2016 októberében beszélt emlékeiről a diákoknak.

Ugri Mihály (1931—) a községi nemzeti bizottság tagja, a szociális ügyek felelőse volt. Szombathelyen született, Sárváron nevelkedett, 1941-től élt Szentgotthárdon. A gimnáziumban tanult, őrsvezető lett az 59. sz. Árpád cserkészcsapatban, annak megszűntével részt vett P. Kelety Géza vezetésével a ciszterci rendház ifjúsági munkájában. A szerzetesek elhurcolása után tanulmányait titokban Zircen folytatta, érettségit is tett. 1951-ben bevonult katonai szolgálatra, 1953 októberében szerelt le. Előbb a Kaszagyárban, majd a postán kapott munkát. Hivatalosan is leérettségizett, Luka Ferenc kántortanító halála után, 1954-től orgonált a templomban a miséken. Október 27-én részt vett a felvonuláson. Nemzeti bizottsági tagként azt a feladatot kapta, hogy keressék fel azokat a lakásokat, ahonnan az ávósok elmenekültek, vegyenek fel jegyzőkönyvet a hátrahagyott értékekről, és pecsételjék le az ajtókat. Egy alkalommal a vállán géppisztollyal vezetett át a főtéren egy (párt)alkalmazottat a pártszékházba, ennek alapján nevezték őt az 1957-ben megjelent propagandakiadványban „géppisztolyos pribék”-nek. November 4-én Ausztriába menekült. 1957 óta Grácban él, ott alapított családot, a kinti magyarok egyesületeinek és rendezvényeinek aktív szervezője.

Tarcsay Ferenc (1897-1978), a helybeliek tisztelt kethelyi főjegyzője s szentgotthárdi járási nemzeti bizottság megválasztott elnöke volt. Tarcsafürdőn (ma: Bad Tatzmannsdorf Ausztriában) született Rehling Ferenc néven. Az első világháborúban önkéntesként harcolt. A fegyverszünet megkötése után is részt vett a honvédő harcokban, igaz hazafiként küzdött a trianoni szerződés végrehajtása ellen. Ausztriához csatolt szülőföldjéről Magyarországra menekült. Megnősült, 10 gyermeket neveltek fel. 1933-tól élt Rábakethelyen, 1946-ig volt főjegyzői rangban a kethelyi körjegyzőség vezetője. Ekkor B-listára került politikai nézetei miatt, 1949-ben nyugdíjazták.
1956. október 27-én nem vett részt a tüntetésen, de még aznap felkeresték a lakásán tanácsért, később pedig megválasztották őt a járási nemzeti bizottság élére. Tarcsay Ferenc elítélte az önbíráskodást, az erőszakot. A Kossuth Lajos utcában egy alkalommal, amikor autóval haladtak a központ felé, a rendőrség előtt kisebb gyülekezet jött létre, feldühödött emberek keresték az ávósokat. A volt körjegyző figyelmeztette őket: „Ha piszkos embereket megérintenek, akkor a saját kezük lesz koszos. Az igazságszolgáltatás a bíróság dolga.” Ennyi elég volt az indulatok lecsendesítésére. November 4-e után hosszas rábeszélésre ment át Ausztriába. Ott azonnal közölték vele, hogy a névváltozás ellenére tudják, hogy ki ő, de maradhat retorziók nélkül. A megélhetésük és a gyerekek továbbtanulásának biztosítása érdekében mindenféle munkát elvállalt. 1978. március 26-án halt meg szülőfalujában.

6. tabló - Két arckép 1956-ból

Felegyi Pál (1930—2018)

Felegyi Pál az 1956. október 27-i szentgotthárdi eseményeknek kulcsfigurája volt. Jórészt neki köszönhető, hogy nem történt erőszakos cselekmény sem a rábakethelyi laktanyánál, sem az osztrák-magyar határon.
1930. október 27-én, Békéscsabán született. Általános és középiskolai tanulmányait is itt végezte. 1948-ban kocsigyártó szakmunkás bizonyítványt szerzett. 1950-ben bevonult katonának Kőszegre. 3 éves határőri szolgálata és a tiszti iskola elvégzése után került Szentgotthárdra. 1956 őszén családjával együtt Szentgotthárdon élt. Hadnagyi rangban a rábakethelyi laktanyában volt a parancsnok helyettese.
Október 27-én ő volt az, aki beszélt a laktanyához vonuló tüntetőkkel, 5 tagú követségüket bevitte a parancsnokához. Tapasztó Istvánnak az utasítására részt vett a felvonulásban, és amikor az osztrák határhoz vonult a tömeg, úgy döntött, hogy nem akadályozza meg fegyveres erővel a határon való átlépésüket. Egyeztetett az osztrák csendőrökkel az Ausztriába való átjárás részleteiről. Intézkedéseit felettesei az október végi napokban helyesnek ítélték.
1957 februárjában áthelyezték a miskolci kerülethez, feleségével és két gyermekével elköltöztek Borsod megyébe. 1957. június 15-ig Karos községben teljesített szolgálatot. Másnap behívatták a parancsnokságra, és azonnali hatállyal leszerelték. A hivatalos indoklás szerint létszámcsökkentés miatt szerelték le. Szóban közölték vele az igazi okot: 1956-ban megtagadta a végrehajtását a határőrizetre vonatkozó parancsnak, ezzel hazaárulást követett el. El kellett hagyniuk a szolgálati lakást is. Először alkalmi munkákat vállalt, végül Sátoraljaújhelyen egy kisipari szövetkezetben kapott munkát, majd a Faipari Szövetkezet vezetőjeként dolgozott, innen ment nyugdíjba.
2000-ben kezdte el a régmúlt időben használt fogatolt járművek, kocsik, szekerek, hintók 1:10 arányú modelljeinek gyártását azzal a céllal, hogy az utókor számára be tudja mutatni a kocsigyártás történetét.
1991-ben rehabilitálták, a belügyminiszter tartalékos századossá léptette elő, és példamutató magatartásáért emléklappal és a Magyar Köztársaság Emlékéremmel tüntették ki.
2016 nyarán eljött Szentgotthárdra, megnézte a laktanya épületét, és megmutatta, hol van az a hely, ahol az emberek átmentek Ausztriába azon a bizonyos október 27-i napon. Október 21-én pedig részt vett a könyvbemutatón, és élőszóban is elmondta szentgotthárdi élményeit.
2018. december 4-én halt meg Sátoraljaújhelyen.

Zöld Ádám (1911—1959)

Zöld Ádám az 1956-ot követő megtorlások időszakában koholt vádakkal börtönbe került. Halálra ítélték, a bántalmazások következtében a börtönkórházban halt meg.
Rábakethelyen született 1911. szeptember 11-én. Édesapja Zöld Ferenc, a helyi gimnázium tanára, édesanyja Mathiász Róza volt. Ádám Szentgotthárdon érettségizett, katonai szolgálata után különböző gyárakban dolgozott, majd jegyzői tanulmányokat végzett. 1943-tól segédjegyző Rábakethelyen. Megnősült, két gyerekük született. 1945-ben szovjet hadifogságba került, 1947-ben hazaengedték, adóügyi jegyző lett szülőfalujában.
1950 júniusában a kitelepítések ügyében összetűzésbe került a párttitkárral, így menekülnie kellett. Farkasfánál lépte át a határt. Tanítónő feleségét büntetésből áthelyezték Csehimindszentre. Zöld Ádámot megpróbálta beszervezni a jugoszláv titkosszolgálat, de ő egy társával átszökött Ausztriába. Innen az NSZK-ba, Merksteinbe került. Mivel jól beszélt németül, tolmács lett, segítette a magyar emigránsok munkába állását. A forradalom hírére nyolc társával együtt hazaindultak, de társai a megváltozott helyzet miatt a határról visszafordultak. Zöld Ádám a feleségéhez és gyermekeihez ment Csehimindszentre.
November 7-én letartóztatták, 3 hétig Szombathelyen vallatták. Ezután sógora segítségével Csabrendeken (Veszprém megye) kapott munkát. 1957. május 30-án ismét letartóztatták. Előbb 3 hónapig újra Szombathelyen volt, egy rövid ideig Tökölön, majd pedig Budapesten, a Fő utcában, a Katonai Főügyészség börtönében töltötte - többnyire magánzárkában - vizsgálati fogságát.
Tárgyalását 1959. április 7-én, a Budapesti Katonai Bíróságon tartották „a népi demokrácia elleni szervezkedés vezetése, kémkedés és tiltott határátlépés” vádjával. Ezen jelen lehetett a felesége is. A zárt ajtók mögött tartott másodfokú eljárás idején, május 19-én, Zöld Ádám már nem élt, május 15-én a Mosonyi utcai rabkórházban elhunyt. A rákoskeresztúri temető jeltelen sírjába került, haláláról a hozzátartozói nem kaptak értesítést.
1990-ben Zöld Ádámot rehabilitálták, holttestét exhumálták. A rákoskeresztúri temető 300-as parcellájába temették el 1990. április 25-én. Sírja védett nemzeti emlékhely. 

7. tabló - A szentgotthárdi 56-os Szövetség

Megalakulása
Az Országos 56-os Szövetség 1990-ben alakult meg. Jelenlegi elnöke Égi Pál, aki a forradalom idején Budapesten, a Tompa utcai csoportban fegyverrel harcolt a szovjet megszállás ellen. A forradalom leverése után, a megtorlástól félve, Németországba menekült. Az 1963-as amnesztiát követően tért haza.
A szentgotthárdi szervezet hivatalosan 1996. június 2-án került bejegyzésre, vidéken elsőként. Célja, hogy ápolja a forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékét, a lehető leghitelesebben adjon tájékoztatást a fiataloknak a forradalom és szabadságharc előzményeiről, eseményeiről és a forradalmat követő megtorló, igazságtalan intézkedésekről.
Bíró Jenő volt a szervezet első elnöke, aki 1956-ban Szentgotthárdon a kiegészítő parancsnokságon dolgozott főtörzsőrmesteri rangban. 1956. október 27-e után nemzeti bizottsági tagként a fegyverbegyűjtés volt a feladata. Koholt vádak alapján 7 hónapot töltött börtönben.
A Szentgotthárdi 56-os Szövetség örökös, tiszteletbeli elnöke volt Hári István. 1989 után, október 23-ra minden évben hazalátogatott, és a Szövetség tagjaival együtt emlékezett a bajtársakra. A hősi emlékműnél közösen koszorúztak, haláláig rendszeresen támogatta a közösséget. Müller Gyula sok éven keresztül látta el a Szövetség ügyvezetői munkáját. Szombathelyre költözése után kapcsolódott az ottani csoporthoz.

Tevékenysége
1996-ban a Deák Ferenc utcában, a Zeneiskola (korábban Községháza) falán egy emléktáblát avattak Nagy Imre mártír miniszterelnök születésének 100. évfordulója alkalmából.
2001. június 16-án új táblára cserélték ki, amely Kollár Csaba adománya, felirata: 1956 áldozatainak és hőseinek emlékére. A táblán látható Nagy Imre és egy fiatal, kivégzett forradalmár, Tóth Ilona fényképe. Elhelyezésére a történelmi egyházak áldásával, ünnepélyes keretek között került sor. Az emléktáblát minden évben június 16-án közösen megkoszorúzzák.
Minden évben március 15-én, valamint október 23-án a várossal közösen helyezik el az emlékezés koszorúit. November 4-én közösen gyújtanak mécsest a hősi emlékműnél.
2000. szeptember 17-én Fónay Jenő, a POFOSZ (Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége) elnöke a Szövetség meghívására a Színházban tartott előadást diákoknak.
2000. október 23-ra kérésükre az Önkormányzat elkészíttette 1956 jelképét, a lyukas zászlót, mely megszentelés után került felvonásra. Kezdeményezésükre valósult meg a felső tagozatos diákok részére az 56-os vetélkedő. A rendezvény magas színvonala, sikere Molnár Piroskának, a Móra Ferenc Városi Könyvtár vezetőjének köszönhető.
2016-ban, az 56-os forradalom 60. évfordulóján az 56-os Szövetség – Kovács Endréné Nideczky Andrea – kezdeményezésére és közreműködésével interjúkötet jelent meg a Szülőföld Kiadó gondozásában a Polgármesteri Hivatal anyagi támogatásával. A mi forradalmunk c. kötet szerkesztője – Horváth Zsuzsanna tanárnő – a diákjaival együtt gyűjtötte össze 23 szentgotthárdi és környékbeli szemtanú visszaemlékezését az 1956-os eseményekre. A mi forradalmunk könyv bemutatóján részt vettek Hári István leánya, Piroska, Felegyi Pál és Ugri Mihály.

Források

Az 56-os kiállítás tartalmi bázisaként a 2016-ban megjelent interjúkötet szolgált a helybeliek visszaemlékezéseivel. [Horváth Zsuzsanna (szerk.): A mi forradalmunk 1956. Szülőföld Kiadó, 2016.] A további anyag összegyűjtésében részt vett Gueth László, Mátrainé Bezenhoffer Erika, Horváth Tiborné és Talabér Lászlóné. Segítette a szövegek pontosítását Csuk Ferenc. Köszönjük az újabb információkat Hári Piroskának, Tarcsay Csabának, Ugri Mihálynak és Zöld Miklósnak. Az 56-os Szövetség tablójához az anyagokat Kovács Endréné Nideczky Andreától kaptuk. A tablók összeállítása Horváth Zsuzsanna, a végleges formába öntése Csejtei Péter munkája.

Felhasznált szakirodalom:

  • Kövér István: Diktatúra Vas megyében 1945-1956. I. Szombathely, 1999
  • Szakolczai Attila: 1956. Forradalom és szabadságharc Győr – Sopron megyében. Győr Megyei Jogú Város Levéltára kiadványa, 2006
  • Katona Attila: Forradalom és szabadságharc a Nyugat-Dunántúlon. In: Horváth Sándor: Álomból rémálomba. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc. Szombathely, 2006

A képek forrásai:

  • MFVK helytörténeti gyűjteménye
  • Fortepan/Bauer Sándor, Fortepan/ ETH Zürich, Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára
  • Felegyi Pál, Horváth Zsuzsanna, Kovács Endréné, Molnár Piroska és Tarcsay Csaba fényképei

Népszerű írásaink

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

Mai látogatók:132
E heti látogatók:673
Havi látogatók:6998
Összes:375400
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!