2019. október 11.

A Múzeumban megnyílt a Szentgotthárd díszpolgárait bemutató kiállítás.

 

2019. október 3.

Megvolt az első közös városnézés: 17 fő vett részt a sétán és figyelte Csuk Ferenc történeteit városunk központjának történetéről és épületeiről.

(A fotókat Pint Ferenc készítette)

 

2019. szeptember 26.

A mai összejövetel fő témája az október közepén nyíló Díszpolgárok Anno c. kiállítással kapcsolatos tennivalók megbeszélése és a feladatok kiosztása volt. Ekkorra elkészül a Széll Kálmán szentgotthárdi vonatkozású tevékenységét összefoglaló kötet is, és ennek bemutatóját összekötjük a kiállítás megnyitójával.

 

2019. szeptember 12.

Hungarikum-2019 pályázat keretein belül Dr. Frank Róza tájékoztató előadást tartott Szentgotthárd értékeit bemutató Értéktárról a Színház aulájában. Az érdeklődő közönség kérdéseire is válaszolt.

 

2019. augusztus 22.

A klubösszejövetel fő feladata a nyertes HUNGARIKUM-2019 pályázattal kapcsolatos teendők áttekintése, a feladatok meghatározása és a feladatok felelőseinek megbeszélése volt.

HUNGARIKUM-2019 pályázat egyik célja a hazai és a külhoni nemzeti értékek, népszerűsítésének támogatása.

A Móra Ferenc Városi Könyvtár, amelynek keretében klubunk működik, egy korlátozott összeget nyert a pályázaton. Ennek eredményeképpen az alábbi tevékenységekkel segítjük városunk lakosságát, hogy megismerje lakóhelye értékeit 2019-2020 ban:

1. A települési értéktár bemutatása a különböző korosztályok (általános iskola, középiskola, felnőttek – civil szervezetek) számára – előadások prezentációval

 2. Helytörténeti séták idegenvezetéssel
2.1. Nevezetes szentgotthárdi épületek felkeresése
2.2. Szobrok, emléktáblák, keresztek a településen
2.3. Szakrális helyek a települési értéktárban

3. Kiállítás és kötetbemutató: Széll Kálmán élete

4. Kalandtúra családoknak a települési értékek nyomában – helyszíni bélyegzéssel

 5. GPS-túra a belvárosban és a környéken a települési értékek felkeresésére diákoknak, feladatokkal (gyalogosan vagy kerékpárral)

6. Ki tud többet a település értékeiről? - Vetélkedő-sorozat felső tagozatos diákoknak

7. Gyalogtúra a szentgotthárdi csata színhelyére, előadással
7.1. Indulás a Pável Ágoston Múzeumból, érkezés a nagyfalvai (mogersdorfi) kereszthez
7.2. Előzetes ismeretek szerzése az 1664. augusztus 1-jén zajló nevezetes csatáról A szentgotthárdi csata c. állandó kiállítása terepasztalán a csataanimáció megtekintésével
7.3. A csatahelyszínen található kőbe vésett térképvázlat alapján a csata eseményeinek felidézése, a csapatok elhelyezkedésének bemutatása, a csata kimenetele.

8. Szentgotthárd értékei a diákok szemével
8.1. Rajzpályázat alsó tagozatos diákoknak (Rajzold le kedvenc szentgotthárdi értékedet!)
8.2. Kedvenc értékek fotója, műalkotás vagy film róla – pályázat felső tagozatos és középiskolás diákoknak (Mutasd meg kedvenc szentgotthárdi értékedet fotóval/filmmel/műalkotással!)

 A rendezvényeken bárki részt vehet, zsűrizést is vállalhat.

A rendezvény pontos napját plakáton, illetve hirdetményben tesszük közzé.

 

2019. július 25.

Megnyílt a Szentgotthárd egészségügye c. időszaki kiállítás a Hivatal előterében, melyre több hónapig készültünk. A köszöntőt Huszár Gábor polgármester, a megnyitó beszédet Haragh László, a gyógyszertárat vezető képviselő tartotta.

 

2019. május 16.

A mai központi téma az egészségügyi kiállítás volt. További anyaggyűjtést, fényképek és albumok gyűjtését vállalták a résztvevők. Az intézmények rövid története elkészült. Csuk Alajos elvállalta, hogy lefényképezi az intézményeket. Az elképzelések szerint minden intézmény kap egy paravánt, amelyen a története, valamint a vele kapcsolatos fényképek lesznek, az üvegszekrényekben pedig az orvosoktól, illetve a rendelőintézetből kapott eszközöket állítjuk ki. Örömünkre szolgál,hogy az iskolaszanatórium alapító oklevelének másolatát is megkaphatjuk. 

 

2019. április 16.

A foglalkozás két feladat köré csoportosult:

1. Képeket válogattunk a Kubinyi pályázat részét képező puzzle-ho és kockához.

2. Folytattuk az egészségügyet bemutató éves kiállítás előkészületeit. Áttekintettük az eddig elért eredményeket, és megbeszéltük, hogy ki melyik intézmény történetének megírására vállalkozik. Megbeszéltük, hogy levéltári munkát most nem kell végezni, hiszen egy áttekintő kiállítás megrendezésére vállalkoztunk.

 

2019. február 26.

A viszonylag hosszú klubfoglalkozáson értékeltük az ipartörténeti kiállítás megnyitóját és első napjait. Gueth László elmondta,  hogy a látogatók körében már észrevehető a siker, mert sokat számára meglepő dolgokat is találnak a kiállításon, pl. a dohánygyárról vagy az óragyárról való információkat.

Az összejövetelen a következő éves kiállítással kapcsolatos tennivalókat is ómegbeszéltük. A történelmi napok előestéjén Szentgotthárd egészségügyével kapcsolatos kiállítást tervezünk. Bemutatjuk a szülőotthont, az iskolaszanatóriumot, a különböző egészségügyi szolgáltatásokat (orvosi, védőnői ellátás, szakorvosi rendelő). Beosztottuk, ki milyen gyűjtőmunkát tud vállalni. A tervek szerint a kiállítást július 25-étől rakjuk fel az Önkormányzat előterében.

Mai feladat volt a Kubinyi pályázat részeként készülő puzzle-val és kockával kapcsolatos tennivalók végiggondolása és elvégzése.

 

2019. február 15.

Az állandó ipartörténeti kiállítást Huszár Gábor polgármester nyitotta meg. A szép számú közönség között köszönthettük Leiner Elemért a Selyemgyár és Kovács Gyulát a Kaszagyár vezetőjét is.

 

2019. január 30.

Az Önkormányzat meghívására részt vettünk a Várkerttel kapcsolatos projekt záró rendezvényén. Kiss Gábor főépítész és Papp Bálint projektvezető mutatta be a Várkertben elvégzett munkákat. A kivitelezés során csak olyan növényzetet vágtak ki, amely beteg volt, és számos új növényt telepítettek. Ügyeltek arra, hogy a kert alkalmas legye a pihenésre és illeszkedjék a kolostorépület barokk stílusához..

 

2019. január 24.

Összegyűltek a tárgyak a februárban megnyíló ipartörténeti kiállításra. Berendeztük az üveges vitrint és végleges helyére raktuk a tárgyakat a kiállítási asztalon.

Ellenőriztük a poszterek és feliratok végleges elhelyezését.


Eseménynaptár

22
május
Pável Ágoston Múzeum
-
Szentgotthárd
Részletek a plakáton.

Népszerű írásaink