Lángolj és világíts!

 

 A francia Trois Fontaines (Háromkút) monostor alázatos íródeákjának feljegyzése a Krisztus születése utáni 1184. esztendőben

 Nem könnyű feladat megtartani 10 éve szentté avatott Bernát atyánk parancsát, de mi erős lélekkel vállalkoztunk egy hosszú és veszedelmes útra, hogy a hit és a szeretet fényével bevilágítsuk embertársaink életét, lakjanak bár távol tőlünk az Úr szent ege alatt.

 Néhány napja egy fényes sereg jelent meg monostorunk kapujánál, a magyar király úrnak, Bélának követsége. A vezetőjük, Miklós ispán a mi Péter apát urunktól királya nevében papokat és mestereket kért, akik a népét jó erkölcsökre, a magyar föld szeretetére és művelésére oktatnák.

 Apát urunk így felelt:

- Jókor jött király urad kérése, mert Isten irgalmából fiaim száma bőségesen meghaladja az ötször tizenkettőt, amikor szent regulánk szerint új rajzás repülhet ki monostort alapítani. És amint Jézus urunk apostolainak száma tizenkettő volt, úgy én is tizenkét testvért küldök a magyarok országába.

 Ezután kijelölte a messzi útra a szerzetes papokat: Róbert testvért kódexíró könyvtárosnak, Rajnald testvért a magyarok oktató mesterének. Kiválasztotta a leendő monostor gondnokát, az étkek készítőjét, a gazdát és magtárost, a magyar testvérek tanítóját a föld megművelésében, az énektanítót, a templom őrét és szerénységemet íródeáknak. Majd következtek a szerzetesi életre megtért munkás testvérek: molnár, sütőmester, kőfaragó, kőrakó mester, kerékgyártó és kovács, takács és szabó, portás, tímár és lábbeli készítő mester, és két testvér a nyájak gondozására. Végül Péter apát úr a magyar leánymonostor apátjául kirendelte Pál testvért, hogy jócselekedeteivel világítson testvéreinek és a magyaroknak. Azután a követ átadta Béla király úr ajándékait, drága arany és ezüst tárgyakat, értékes posztókat és bőröket, majd vitézeivel megpihent a vendégszálláson.

 Olyan bolydulás támadt monostorunkban, mint a méhkaptárban, ha bottal ráütnek. Ami időnk az isteni szolgálaton túl maradt, a készülődésre fordítottuk. A bognárok és kovácsok elkészítették a hosszú útra való szekereket, a takácsok erős ponyvákat szőttek fölébük. A szekerekre aztán felraktuk az útra való eleséget, a testi gúnyára való holmit, meg a különféle mesterségek szerszámait. Szekérre került sok oltógally, szőlővessző és a vetésre való magvak különféle fajtái. Legnagyobb gonddal tettük fel a templomi holmikat, a misemondó kelyhet, oltárra való szent ereklyéket, zsoltáros és egyéb szent könyveket. Amikor elkészültünk, összegyűlt mindenki a templomban. Áhitatos szívvel elimádkoztuk az útra indulók imádságát, hogy Rafael arkangyal legyen kísérőnk a hosszú úton. A templom előtt elbúcsúztunk ottmaradó testvéreinktől, lóra ültünk meg szekerekre helyezkedtünk, és nagy csendben követtük Miklós ispán urat meg vitézeit.

 Igyekeztünk, hogy pirkadatkor elindulva a déli hőségig jó utat megtegyünk. Délben pihentünk, lovainkat legeltettük, elvégeztük az imádságokat, végül magunkat is felerősítettük eleséggel. A magyar vitézekkel az úton jól összeismerkedtünk, többjük érti a latin nyelvet. Miklós ispán úr a francia nyelvet is jól beszéli, mivel már többször volt Franciaországban. Elbeszélték, minő nagy tisztelete van országukban Jézus urunk szent anyjának, akit ők Boldogasszonynak neveznek. Ez volt az első magyar szó, amit megtanultunk. Délután még mentünk tovább, igyekezve, hogy sötétedés előtt elérjünk egy monostort, ahol éjjelre megpihenhetünk. Nemegyszer azonban egy forrás vagy patak mellett táboroztunk le a szabad ég alatt. Vasárnaponként betértünk egy templomba misére, utána pedig egész nap pihentünk.

 Utunk során már magyar földön egy nagy, erős várhoz, Győr várához értünk. Meghallottuk, hogy Béla király úr a közelben, Szent Márton hegyén van, Szent Benedek szerzeteseinek monostorában. Odamentünk, és ott szívesen fogadtak bennünket. A király úr, aki a bizánci udvarban nevelkedett, hosszan beszélt apát urunkkal.

 Másnap a király úr így szólt hozzánk:

 - Menjetek a Rába folyásával szemben addig, amíg a Lapincs folyó belé nem ömlik. Onnan napkelet felé a régi gyepűhatárig mind az én földem, de ez órától kezdve megosztom veletek. Nektek adom pecsétes levelem, amelyben le van írva, hogy kőből monostort és templomot rakhattok, majorokat építhettek alkalmasnak ítélt helyen.

 Ezután még több napon át vitt utunk hol völgyek mélyén, majd dombok hátán és mocsarakon át. Végül elértünk oda, ahol a Lapincs sebes folyóként szalad a Rába vizébe. A csodaszép völgyben a testvérek örömmel kiáltottak fel:

 - Istennek hála, visszajutottunk Háromkúthoz! Itt is háromfelé szakad a völgy, akárcsak a miénk!

 Pál apát úr így szólt:

 - Ezt a földet rendelte nekünk az Úr. Itt építjük fel a monostort, és itt emeljük a templomot Boldogasszony tiszteletére.

 Miklós ispán úr búcsút vett tőlünk, mi pedig felakasztottuk a Boldogasszony képét egy tölgyfára, és elénekeltük a Te Deumot.

Kalász Elek elbeszélését átdolgozta Horváth Zsuzsanna

Itt lesz egy részletes leírás az adott kvízzel kapcsolatban...