A szentgotthárdi Csákányi László Filmszínház Vas megye történetének egyedülálló intézménye, amely alapítása (1913) óta ugyanabban az épületben és folyamatosan moziként működik.
Szentgotthárdon már 1902 óta rendszeres volt a vándor „kinematográfok” látogatása, amelyek műsorait nagy örömmel várta és nézte a publikum. Erre az igényre alapozva 1913. december 8-án Edelsohn Leó és Hülle Katalin, volt óragyári alkalmazottak megtartották az első vetítést „…a minden tekintetben nagyszabású, fényes és pazarul berendezett…” Uránia Mozgóképszínházban. Ettől kezdve megszakítások nélkül működik a mozi. Hangosfilmeket 1932 óta vetítenek. Az évtizedek során mindig a város kulturális és szórakoztató központját jelentette.
Több névváltoztatáson is átesett: a kezdetben Uránia Mozgóképszínháznak keresztelt épületet később Júlia Mozgóképszínháznak nevezték. Az 1950-es évektől lett Kossuth Filmszínház, majd 2013-ban a Csákányi László Filmszínház nevet kapta. (A neves színművész Szentgotthárd város gimnáziumában tanult.)
A nevek mellett az épület és a vetítési technikák is változtak. 1955-ben meghosszabbították az előteret, majd a 2010-ben a vetítőterem belső kialakítását újították fel és a 2013-2014-es átépítés óta van hely a büfének és a mosdóknak.
Az intézmény a 2000-es évek elejéig sikeresen működött. Ekkor azonban jelentősen csökkenni kezdett a látogatottság, mivel a mozi nem tudott versenyre kelni a DVD-kölcsönzőkkel, a nézők gyorsan változó igényeivel és magával az internettel. Alapvető gond volt az is, hogy egyre kevesebb filmtekercses kópiát gyártottak, így egyre később jutottak el a filmek Szentgotthárdra. Egy-egy népszerűbb tömegfilmre hónapokat kellett várni.
1963-tól 1990-ig ugyanazokat a csehszlovák vetítőgépeket használták, 35 mm-es filmtekercsekkel. Ezután magyar gyártmányú gépekkel vetítettek, egészen 2013-ig. Szentgotthárd város önkormányzata támogatásával digitalizálták a vetítőrendszert. Egy új vetítőgépet kezdtek használni, így lehetőség nyílt a 3D-s filmek megtekintésére: a premierfilmeket a bemutatási dátum közelében vagy azok hetében vetítik. A filmek szállítása is egyszerűbb lett, hiszen a nehéz filmtekercsek helyett csak merevlemezeket küldenek a forgalmazók.
A szórakoztató filmek mellett lehetőség van társművészetek megtekintésére is: színházi előadások a világ bármelyik pontjáról, emlékezetes koncertek, külföldi múzeumok időszakos kiállításainak megismerése, valamint régebbi, a filmtörténet meghatározó filmjeinek megismétlése. Filmklub is működik 1997 óta - sorozatonként egy-egy téma köré szervezve, heti alkalmanként, bevezetéssel ellátva.
A moziban a város életének fontos mérföldköveivel foglalkozó rendezvényeket, mini kiállításokat is szerveznek egy-egy ünnephez vagy eseményhez kapcsolódóan. (Például a magyar kultúra napjáról is a moziban emlékeztek meg 2015-ben.
A Csákányi László Filmszínház generációkat köt össze a több mint 100 éves múltja miatt. Felöleli a város lakosságát, hiszen minden réteg, minden korosztály megtalálja a saját ízlésének megfelelő alkotást. A gyerekek számára pedig évtizedek óta biztosítanak iskolai és szünidei matinékat is kedvezményekkel.
Napjainkra a mozi vonzáskörzete is megnőtt, mert a 3D vetítésének és a premierfilmeknek köszönhetően a környező falvak mellett Körmend lakossága is szívesen látogat az intézménybe.
> Biró Mercédesz: A mozi - centenárium előtt és után - a szentgotthárdi Csákányi László Filmszínház látogatottsága és a nézők társadalmi összetétele. Szakdolgozat. Nyugat-Magyarországi Egyetem, 2015.
> Kuntár Lajos- Szabó László: Szentgotthárd. Szombathely, Szentgotthárd Nagyközség Tanácsa, 1981.
> GÁL József: Kis vasi mozitörténet (1.). In: Vas Népe - 1993. aug. 26. - 38. évf. 198.sz. szám - 6. p., In: Gotthárdi Hírek - 2002. nov. 22. - 10. évf. 17. sz. szám - 5. p.,
> "Gázos" mozi. In: Szentgotthárdi Hírek - 2006. január 13. - IV. évf. 1. sz. szám - 2. p.,
> Székcsere. In: Vas Népe - 2013. február 8. - 58. évf. 33. sz. szám - 1 p., 11 p.,
> Filmklub alakult Szentgotthárdon : Csütörtökönként jobbnál jobb filmek. In: Gotthárdi Hírek - 2002. okt. 25. - 10. évf. 15. sz. szám - 5. p.,
> Kiss Tamás: Digitálisra válthat a filmszínház. Vas Népe, 2013. február 8., 58. évf. 33. sz. szám, 1 p., 11. p.
> Lendvai Emil: Csákányi Lászlóról nevezték el a 100 éves mozit. Szentgotthárd, 3. évfolyam, 12. szám, 2013. december, 2. p.
> A szentgotthárdi mozi : leírás, fényképek és videók: Mozi 100 és Moziünnep). In: http://www.csakanyimozi.hu/hu/mozi/ (Letöltve: 2013. 12. 12.)
> Mozi 100 - a 100 éves mozi emlékére: https://www.youtube.com/watch?v=zKewVA8qmDI&feature=share&fbclid=IwAR2oHKqr2Rki8YUOLVXz4OzQZj3ddXf_18DFAXolvQfXievscudGagGq7MY (Letöltve: 2013. 12. 12.)