A szentgotthárdi Honismereti Klub 2010. március 11-én alakult 10 fővel. 2016-ban az aktív tagok száma 15 fő. Egyelőre nem bejegyzett egyesületként működik.

Iskolai időszakban (szeptember és június között) havonta-kéthavonta tartunk megbeszélést, s beszámolunk az időközben végzett munkáról. Összejöveteleink színhelye a Móra Ferenc Városi Könyvtár (Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 1.)

Küldetésünk:

Hozzá kívánunk járulni ahhoz, hogy városunk lakói és a hozzánk látogatók megismerjék Szentgotthárd szellemi, épített és természeti értékeit.

Céljaink:

  • Szentgotthárd helyismereti, helytörténeti értékek, információk és dokumentumok felkutatása, összegyűjtése, feldolgozása és közzététele.
  • Városunk lakói számára olyan programok szervezése, amelyek a lakóhely értékeinek megismerését, megbecsülését szolgálják a fiatalok és a felnőttek körében is.
  • Előadások, vetélkedők, pályázatok, kiállítások, kirándulások szervezése és társrendezői feladatok vállalása az önkormányzat és a civil szervezetek kulturális programjainak megvalósításában.

Terveink:

  1. A város múltjával kapcsolatos kiállításokat szervezünk.
  2. Kialakítjuk a város értékeit összefoglaló adatbázist, amely egyben Szentgotthárd értéktára.
  3. Vetélkedőket szervezünk
  • Általános iskolásoknak: Számukra 2016-tól kezdődően minden évben levelezős vetélkedősorozatet rendezünk:
    • alsó tagozatosoknak - 3. és 4. osztályosoknak - közvetlen környezetük múltjával és szokásaival kapcsolatosan
    • felső tagozatosoknak: a szentgotthárdi és a kistérségben lakó iskolásoknak a tágabb környezetük múltjával kapcsolatban.
  • Középiskolásoknak: A várost érintő, illetve országos jelentőségű évfordulókhoz kötődő versenyt hirdetünk
  1. Részt veszünk a város múltjával kapcsolatos pályamunkák támogatásában és bírálatában.
  2. A város és közvetlen környezetünk történetével kapcsolatos előadásokat, konferenciát szervezünk, illetve hasonló témájú előadásokon, konferenciákon veszünk részt. A hallottakat megosztjuk az érdeklődőkkel.
  3. Felvesszük a kapcsolatot az Országos Honismereti Szövetséggel.

Tevékenységünk:

Az egyesület célja a városban élő egyéni és csoportos helytörténeti gyűjtők számára olyan programok szervezése, amelyek a lakóhely értékeinek megismerését, megbecsülését szolgálják a fiatalok és a felnőttek körében is.

Változatos, sokféle tevékenységet folytatunk. Feladatunk előadások, vetélkedők, pályázatok, kiállítások, emlékülések, kirándulások szervezése és társrendezői feladatok vállalása önkormányzatok, civil szervezetek kulturális programjainak megvalósításában.

Legfontosabb feladatunk, hogy meggyőzzük a város ifjú és idősebb lakosságát hogy vegyenek részt az anyaggyűjtésben és a honismereti rendezvényeken, ismerjék meg múltunkat.

Széchenyi István szavaival élve:

" Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn!"


Eseménynaptár

05
dec.
Szentgotthárd, Színház
-
Szentgotthárd
HATALMI ARCOK - A Szomszédnéni Produkciós Iroda új előadása   Mi történne, ha a kasszások mindig kimondanák, amire gondolnak?

07
dec.
Szentgotthárd, Színház
-
Szentgotthárd
Ikon kiállítás Alkotók:Herendi Zsolt , Szatmári MagdolnaNázáreti Ikon Műhely- Malika Nővér A kiállítást megnyitja és méltatja:Dr. Székely János Megyéspüspök

12
dec.
Szentgotthárd, Színház
-
Szentgotthárd
Gotthárdiak a nagyvilágban. Ismeretterjesztő előadás.Tajvani kalandozásunkElőadók: Bana-Kis Diána és Bana

15
dec.
Szentgotthárd, Színház környéke
-
Szentgotthárd
A Szentgotthárd Fúvóskultúrájáért Egyesületés a Pannon Kapu Kulturális Egyesülettisztelettel

16
dec.
Szentgotthárd, Nagyboldogasszony templom
-
Szentgotthárd
A Keresztény Megmozdulásokért Egyesület Szentgotthárd 14. alkalommal szervezi meg az Éjszakai

Népszerű írásaink