Tánczos Tibor 1923. február 24-én született Szentgotthárdon. Édesapja, Tánczos József, a Magyar Államvasutak tisztviselője volt, édesanyja, Tánczos Józsefné Mici néni a Selyemgyárban dolgozott. A család a mai városi könyvtár melletti lakóházban (ma: Széll Kálmán tér 8.) élt. Miután kijárta a szomszédos épületben működő elemi iskolát, a helyi gimnáziumban folytatta tanulmányait. Bár a középiskolában nem jeleskedett, és végül az érettségit sem tette le, már diákévei alatt rendszeresen szerepelt amatőr színjátszóként. Már ekkor ismerhette a nála mindössze két évvel idősebb, szintén gimnazista Csákányi Lászlót.

„…többet nem mentem le a pályáról”

Tibor a háború után még a szülői házban lakott, és egyes visszaemlékezések szerint „csempészkedéssel” foglalkozott, mint a határ mentén oly sokan akkoriban. Színészi pályafutását Szombathelyen kezdte 1946 őszén, Horváth Gyula társulatánál. „Közvetlenül az infláció után jártunk, és a színház természetesen nem ment. Az emberek valahogyan szívesebben adták a pénzüket kenyérre meg zsírra, mint színházra. Kevés volt a színész, így a társulatot lelkes műkedvelőkkel töltötték fel. Közéjük kerültem én is. És úgy elfogadtam a megtisztelő meghívásukat, hogy soha többet nem mentem le a pályáról.” A társulat a nehézségek ellenére is lelkesen szórakoztatta a Vas megyei, soproni és győri közönséget.

A színházak államosításakor, 1949-ben Miskolcra szerződött a biztosabb megélhetés reményében. Ekkoriban kezdett el tudatosan foglalkozni a színészmesterséggel, egy évvel később a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is beiratkozott. 1954-ben szerezte meg diplomáját. Első szerződése Pécsre szólította, majd Debrecen (1957-58) következett. Itt ismerkedett meg Medgyesi Máriával, a nála tizenkét évvel fiatalabb színésznővel, akit hamarosan el is vett feleségül. Kecskemétre (1958-60) már együtt szerződtek, majd 1960-ban visszatértek a pécsi színházba, ahol két évadot maradtak. 1962-től már a veszprémi Petőfi Színház szerződtette őket. Bár nagy megbecsülésnek örvendtek a királynék városában – Tibor például 1963-ban elsők között kapta meg a Veszprémi Tanács által alapított Kisfaludy-díjat –, hamarosan a győri színházban léptek fel. Végül – immáron Mária nélkül – Veszprémben telepedett le a színész. (Mária a Fővárosi Operettszínházban folytatta karrierjét.)

„Kétségtelenül ellenállhatatlan hatású volt Tánczos Tibor teljesítménye”, „talán az est legkidolgozottabb színészi alakítását Tánczos Tibor nyújtotta”, „parasztnak éppen olyan élethű mint szmokingos úrnak”, „A rendező boldog, ha olyan színészre lel, mint Tánczos Tibor, aki mindent el tudott hitetni a közönséggel.”, „Vibráló, sokszínű egyénisége lenyomatát olyankor is őrzi a színpad, amikor nincs jelen.” – írták az újságok. A szentgotthárdi származású művészt erőteljes, határozott egyéniségként jellemezték, aki szép lassan a Petőfi Színház egyik legmarkánsabb, legmeghatározóbb egyéniségévé vált. Népszerűsége folyamatosan nőtt, még azokban a produkciókban is sikere volt, amelyek a közönséget nem tudták meghódítani. Tehetsége, színpadi rutinja, jellegzetes tartása és hanghordozása a társulat egyik vezető színészévé tette őt. Korán felfedezte magának a szinkron és a televízió is, kisebb-nagyobb karakterek megformálójaként TV- és játékfilmekben is találkozhatott vele a néző. A színészi kihívások mellett a rendezést is több alkalommal kipróbálta.

„Tyetyerev iszik”

Jó humorú, mély érzésű és nagy műveltségű emberként emlegették, akiben megvolt az a képesség is, hogy a társulatot egy csapattá kovácsolja össze. Hivatását nem csupán a színpadon gyakorolta. A középiskolákban is szerette volna elősegíteni a kulturális értékek népszerűsítését, ezért kollegáival irodalmi műveket mutattak be a tanulóknak. Közreműködött a gyermekek javára szervezett gálaműsorokban is, de a jótékonysági színész–újságíró labdarúgó találkozókon is lelkesen rúgta a bőrt. A gyakran zord, pikírt álarc mögött érzékeny és jóságos szív dobogott.

Fegyelmezett színész hírében állt. A próbákon, előadásokon pontosan jelent meg még akkor is, ha előtte hajnalig mulatozott – „… ifjabb kollégái, aki vele tartanak, éppen a munkára dőlnek ki”. Latinovits Zoltánnal is megtalálták a közös hangot az együtt töltött veszprémi évek alatt. Legendák keringtek arról, hogy Tánczos hogyan helyezett demizsonokat a színészkirály szobájának küszöbére, de az aktuális színdarabban adott Gorkij instrukciót („Tyetyerev iszik”) is betartották: a kelléküvegben pálinka lötyögött. (Nemcsak a vidámságban, a nehéz pillanatokban is számítani lehetett rá. Amikor Latinovitsot az esti előadás után a sümegi idegosztályra szállították, Tánczos várta meg a késő éjszaka Veszprémbe érkező Ruttkai Évát és ő vitte tovább szerelme után a zaklatott színésznőt.)

Mint a vidéki színészek általában, ők is gyakran tájolták az előadásokat. Nem csupán a veszprémi régióba és a Dunántúlra, néha messzebbre is eljutottak egy-egy darabbal. Romániában, a sepsiszentgyörgyi színházban a Tizedes meg a többiek-kel léptek fel. Emlékezetes este volt valamennyiük számára, mert amikor a színpadra belépett a magyar főhadnagy, magyar egyenruhában, és megszólalt magyarul, kirobbant a taps. A siker leírhatatlan volt, huszonöt percig zúgott a nézőtér, miközben a főhadnagyot játszó színészkollega és a tizedest alakító Tánczos Tibor lehajtott fejjel sírt a színpadon

„… csak itt lehetek magyar színész”

A szakmai sikerek állandósultak. Egyre-másra kapta a különböző felkéréseket, még külföldi forgatásokra is elhívták. 1970-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. „Most egyenesben vagyok!” – nyilatkozta. Veszprémet nagyon megszerette. Többször hívták máshová, de ő mindig nemet mondott. Az ottani színházi közösség volt az ő igazi otthona. „Ahogy öregszik az ember megpróbál magának valami telket szerezni, ahol csendesebben, elvonultabban élhet. Én a Veszprémi Petőfi Színházat választottam teleknek.” – magyarázta. Egy interjú során arról is beszélt, hogy bár élnek rokonai Burgenlandban, beszél is németül, mégsem gondolt arra soha, hogy elhagyja az országot. Az indoklás tömören és szilárdan hangzott:

„Mert csak itt lehetek magyar színész.”

Hiába nősült meg többször, a gyermek és a család nem adatott meg neki. „Gyakori zsörtölődésed, tüskésnek látszó természeted mögött szemérmesen rejtegetted az élettárs utáni vágyadat.” – írta róla Horváthy György. Önálló műsort is összeállított, azzal járta az országot. Szombathelyen is gyakran fellépett. Ilyenkor édesanyja is odautazott Szentgotthárdról, hogy megnézze „pici fiát”. A korán megözvegyült Mici néni a veszprémi bemutatókra is elment. Sőt, fenntartotta a kapcsolatot Medgyesi Máriával a válást követően is, őt is megnézte a fővárosi előadásokon - néha Mária jött érte autóval. Tibor egy 1974-es interjúban fedte fel azon vágyát, hogy „…szeretnék egyszer Szentgotthárdon is szerepelni, mert mint műkedvelő annak idején mindig sikerem volt, de 1946-ban, mint hivatásos színész megbuktam. Ha nem is próféta akarok lenni a saját hazámban, de szeretném, ha mint színészt is befogadna.” Álma megvalósulhatott, szülővárosában, a Kossuth Lajos úti Művelődési ház emeletén lépett fel hatalmas sikerrel.

Az 1979-es szezon végén nem érezte jól magát. Zsibbadt a bal karja, de orvoshoz csak évadzárás után tervezett elmenni. „Ezt a pár napot kibírom — legyintett és máris – szokásához híven – önironikus viccelődésre fordította a szót.” Június 27-én éjszaka még világítópróbát tartott a színházban, másnap azonban már nem jelent meg a délelőtti próbán. Kollegái gyanút fogtak és elmentek a lakására. Tánczos Tibort a szíve vitte el, mindössze 56 évesen.

A próba elmaradt, Pétervári István igazgató pedig azonnal kocsiba ült, hogy felkeresse a művész idős édesanyját Szentgotthárdon. Nem sokkal később, a veszprémi búcsúztatáson ezeket a gondolatokat osztotta meg az egybegyűltekkel: „Akik munkájukat nagyon jól, odaadó hivatásszeretettel és tudattal végzik, azokról azt szokták mondani: Munkahelye második otthona. Mit lehet mondani egy olyan művészemberről, akinek első otthona volt a színház?”

A veszprémi szertartás után, édesanyja kívánságára, szülővárosában helyezték örök nyugalomra. Halálának tizedik évfordulóján a veszprémi Petőfi Színház igazgatósága még eljött megkoszorúzni a sírját. Ma már csak ritka látvány a mécses a régi, családi sírbolton.

Utolsó rádióinterjújában beszélt a színházi karrierjéről, az életéről. Elmondta, hogy szépen alakult a pályafutása, igazán elégedett, sok szép szerepet kap. A legfontosabbat a végére hagyta: „S úgy vélem, ha érzésem nem csal, a közönség szeret.”

Tánczos Tibor szentgotthárdi származású, Jászai Mari-díjas, országosan elismert színművész volt.

> A Kisfaludy Színház új tagja - Tánczos Tibor. In: Kisalföld, 1964.10.16. 243. szám

> A rádióban hallottuk – Nem csal az érzésed, Tánczos Tibor! In:Veszprémi Napló, 1979.05.08. 105. szám

> Balogh Elemér: Svejk, a derék katona. In: Napló, 1971.03.21. 68. szám

> Balogh Elemér: Színházi jegyzet – Két egyfelvonásos. In: Veszprémi Napló, 1971.01.10. 8. szám

> Csillagok, csillagok. In: Kapu, 1995. 3. szám

> Elhunyt Tánczos Tibor színművész. In: Magyar Hírlap, 1979.06.29. 150. szám

> Emlékezés Tánczos Tiborra. In: Veszprémi Napló, 1989.07.01. 153. szám

> Györffy László: Színész Tibor. In: Film Szinház Muzsika 1979.08.04. 31. szám

> Horváthy György: „A művészet nem ismer határokat” -, Beszélgetés Alina Obidniakkal, a Norwich Színház igazgatójával. In: Veszprémi Napló, 1985.05.14. 111. szám

> Horváthy György: A színész halálára. In: Veszprémi Napló, 1979.07.06. 156. szám

> Kulcsár János: Színházi esték, Úri muri. In: Vas Népe, 1975.06.26. 148. szám

> Meghalt Tánczos Tibor. In: Film, Színház, Muzsika, 1979.07.07. 27. szám

> Magyar Életrajzi Lexikon : 1978-1991. Bp. Akad. Kiad. 1994.

> Siklós Olga: Szabad-e kiűzni a kufárokat a templomból? In: Új Horizont, 1991.01.01. 1. szám

> Szakály Éva: Búcsú a színésztől. In: Vas Népe, 1979.07.05. 155. szám

> Szakály Éva: Színészi jubileum a szülőföldön. In: Vas Népe. 1975.11.28. 279. szám

> Székely András: Heti ajánlat. In: Új Tükör, 1977.11.13. 46. szám

> A Szentgotthárdi M. Kir. Állami Reálgimnázium naplói

> Szombathelyen kezdte a pályát - Tánczos Tibor visszaemlékezése. In: Vas Népe, 1975.11.25. 276. szám

> Tánczos Tibor. In: Veszprémi Napló, 1970.04.02. 77. szám

> Tánczos Tibor hűsége. In: Veszprémi Napló, 1976.01.30. 25. szám

> Új évad, új színészek. In: Veszprémi napló, 1962.09.13. 314. sz.

> Végső búcsú Tánczos Tibor színművésztől. In: Népszava, 1979.07.07. 157. szám

> Vendégként – itthon, Tánczos Tibor, Jászai-díjas művész. In: Vas Népe, 1974.10.13. 240. szám

> Fotók:

>> dr. Gábor László

>> Herczeg család hagyatékából

>> Ma törént. In: http://www.hirosnaptar.hu/index.php?oldal=matortent&sz=4229 (letöltve: 2023.04.04.)