1797. május 29-én halt meg Sopron városában id. Dorfmeister István. A jeles barokk festő Bécsben született 1729-ben. A bécsi akadémián tanult, majd szinte kizárólag Magyarországon (Sárvár, Sopron, Szombathely) dolgozott. 1784-ben jött először Szentgotthárdra, Alberik Fritz apát megbízá-sából ekkor festette meg a fia közreműködésével a templom még hiányzó mennyezeti képét, a szentgotthárdi csatát. Ábrázolta a győztes hadvezért, Montecuccolit, érzékeltette I. Lipót (Leopoldus) ural-kodó diadalát is, de a középpontba Szűz Máriát, Magyarország patrónáját helyezte. Felis-merhetjük a freskón a háttérben a szentgotthárdi apátság képét is. Ugyanekkor a templom-ban korábban elkészült kupolafestmények kereteit is némiképpen átfestették, hogy egységes formát mutassanak. Reutter apát megrendelésére festette meg 1795-96-ban a reprezentatív igényű apáti fogadószoba történelmi és rendtörténeti témájú képeit. A nagy méretű pannó-kon Theophil Heimb ciszterci rendi történetíró munkája alapján 6 történelmi tárgyú és négy kiegészítő tájképen ábrázolta a magyar történelem és a szentgotthárdi apátság történetének főbb állomásait: az „első alapítást” III. Béla korában, a „második alapítást” III. Károly idejéből, a mohácsi és a szentgotthárdi csatát, a gotthárdi és a szombathelyi építkezéseket. Az eredeti helyükön csak a művek digitális másolatait láthat-juk. Sopron városában a várkör közelében utca viseli Derfmeister nevét.


