Szentgotthárd hajdani zsidó lakosságának emlékét őrzi az 1866-ban megnyitott temető az Erzsébet utca végén. A 25 sorban sorakozó sírköveken olyan zsidó vallású polgárok neveit olvashatjuk, akik ipari, kereskedelmi tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak Szentgotthárd városiasodásához.

A település zsidó lakosságának száma a kiegyezést követő időszakban kezdett növekedni. 1725-ben 2 zsidó család élt itt, 1870-ben 57 fő kapott letelepedési engedélyt, 1910-ben számuk 305 fő volt. Áttérésük elsősorban a katolikus hitre a század elejétől fogva folyamatos volt, de a fehérterror után és az 1930-as évek végén felgyorsult.

Az 1885. évi miniszteri rendelet intézkedése és az anyakönyvi kerületek létrehozásával nyomán alakult meg a szentgotthárdi kongresszusi anyahitközség. Létrehoztak Szegénysegélyező Egyletet (1890), Nőegyletet (1901), melyek közel négy évtizeden keresztül látták el jótékonysági feladatukat. 1896-ban a közgyűlésükön megválasztották a hitközségi tagokat. 1898-ban felszentelték imaházukat a Rákóczi utcában, ahol iskolát is létrehoztak 1904-ben, amely az 1930-as évekig működött. A helyi állami gimnázium tanulói között 1893 óta szép számban voltak izraelita vallású diákok. 1936-ban a Széchenyi utcában új zsinagógát építettek. Letelepedésük eredményeként munkalehetőségeket teremtettek a kereskedelemben és a kisiparban egyaránt. Lehetőséget kaptak a község képviselő testületeiben való tevékenységre. Hozzájárultak a város fejlődéséhez, részben a gyárak alapításához is. 1930-35-ben a város legtöbb adót fizetői között sok volt a zsidó vallású.

1944-ben, a hitközség összeírásakor 166 fő vállalta a zsidó vallást, a város lakosságának száma ekkor megközelítette a négyezret. Szentgotthárdról és a hozzá tartozó zsidó közösségekből 1944 májusában 149 főt kényszerítettek a Kaszagyár területén kialakított gettóba. A holokausztban 141-en vesztették életüket. A II. világháború után Szentgotthárdon is megalakult a zsidó tanács, amely átvette a deportáltak vagyonának felügyeletét. 1947-ben a zsinagóga mellett felállították a deportáltak és munkaszolgálatosok emlékművét. 1967-ben a Széchenyi u. 5. szám alatti közösségi épületet és a hozzá tartozó területet a Szentgotthárdi Járási Tanács a magyar állam részére kisajátította. A Mártírok úti építkezések során a zsinagógát lebontották, a deportáltak emlékművét pedig a szombathelyi zsidó temetőbe szállították. Az emlékművön szereplő neveket a Széll Kálmán téren álló hősi emlékműbe vésték. Ezzel a szentgotthárdi zsidó közösség gyakorlatilag megszűnt.

A sírkövek vallanak az itt élt zsidóságról: A legkorábbi feliratok héber és német nyelvűek, a későbbiek egyre inkább magyarul íródtak. A családnevek Szentgotthárdon ismerősen csengenek: Bauer, Eisenstein, Hoffmann, Krausz, Leszner, Rosenberg, Schwarcz, Weisz stb. A sírköveken a díszítő motívumok közül a leggyakoribb a fűzfa, amely a gyász általános jelképe. Virágmotívum jelzi a szép asszony sírhelyét, a levita szolgálatot teljesítő személy sírkövén kancsó látható. A legkésőbbi évszám az 1944-es, több márványtábla őrzi a holokauszt áldozatául esett mártírok nevét. „Emléked ismeretlen helyre elhurcolt szeretteimmel együtt örökké megőrzöm.”- ígéri az apját gyászoló fiú egy sírkő feliratával. A B. család márványtáblája a földön hever - rajta az Auschwitzban 10 évesen meghalt Tamáska és öccse, a 4 éves Péterke nevével.

2014-ben, a holokauszt 70. évfordulóján a helyi önkormányzat a zsidó temető rendbe tételével emlékezett meg az áldozatokról. A borostyánnal benőtt sírkövekre a látogatók a tisztelet jeleként köveket helyeznek. 2019-ben kerítésel vették körül a temetőt.

Megjegyzés:

• Az 1947-ben készített emlékművön 140 név olvasható.
• Az 1991-ben készített ("A Hazáért") emlékhely tábláin 112 áldozat neve olvasható. AZ 1947-es nevekből 34 név hiányzik és 6 újabb név is szerepel. Összesen 146 nevet lehet találni.
• A csatolt galériában látható, helyreállított síremléken szereplő 4 név egyik emlékművön sincs feltüntetve (Gosztl Bernátné, Barta Ferencné, Barta Tamáska, Barta Péterke).

A zsidók letelepedésekor kapott temető őrzi azok hamvait, akik a letelepedésükkor ipart, munkalehetőségeket teremtettek és jelentősen hozzájárultak Szentgotthárd városiassá fejlesztéséhez.

> Szentgotthárd : Helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok 1981. Kiss Mária Gazdasági – társadalmi és politikai viszonyok. 1918 és 1945 között. 272. old.

> A szentgotthárdi izraelita hitközség közgyűlése. In: Szentgotthárd, 1896. február 2. 2-3. p.

> Templomszentelés. Az izraelita imaház felszentelése. In: Szentgotthárd, 1898. szeptember 28. 2. p.

> Vasárnap leplezik le a deportált munkaszolgálatosok emlékművét Szentgotthárdon. In: Ny-i Kis újság 1947 aug. 3. 6. p.

> Vasi zsidók. Jaffa 1974. 162-163. 1. (A könyv 136 szentgotthárdi zsidó mártírhaláláról ír.)

> Szentgotthárdi zsidók emlékművén 141 mártír neve szerepel. Szombathely Izraelita temető. In: http://www.chevra.mapline.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=40:szentgotthard&catid=24:vas-megye&Itemid=132

> Ideje van … A magyarországi zsidó temetők. Kutatások és eredmények. In: http://chevra.mapline.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=40:szentgotthard&catid=24:vas-megye&Itemid=132

> A vidék zsidó emlékezete. In: http://vas.zsidomult.hu/index.php/elveszett-koezoessegek/szentgotthardi-jaras/szentgotthard

> Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp.1249-1289, Bajzik Zsolt, Mayer László, Végső István.

> Sáros László – Váli Dezső: Tanú ez a kőhalom. Zsidó temetők Közép-Európában, Új Mandátum Könyvkiadó 1993.

> Molnár Piroska: Hetven évvel ezelőtt hurcolták el a szentgotthárdi zsidókat. In: Gotthárdi Körkép, 2014. június 26.

> Bana Ferenc fotóinak az albuma.  In: https://picasaweb.google.com/115193007720550326762/MEGEMLEKEZESAZSIDOTEMETOBE20140616