Pályakezdése

1914. június 27-én született Csörötneken. A család kilencedik gyermeke volt. Apja még a születése előtt meghalt, édesanyja egyedül nevelte fel. A Csörötneken elvégzett hat elemi osztály után a szentgotthárdi M. Kir. Állami Reálgimnáziumba (később Vörösmarty Gimnázium, jelenleg Szent Gotthárd Gimnázium) került. A középiskola könyvtárában fedezte fel a könyvek csodálatos világát. Érettségi után alkalmi munkákat vállalt, összeírásokat végzett jegyzőségeknek, népszámlálásban vett részt, biztosítások kötésével próbálkozott.

Diákkorában egyik tanára, Vakarcs Kálmán a Vasvármegye című napilap szentgotthárdi tudósítója volt. Kuntár Lajos is szállított neki híreket a környező falvakból, 1935-től pedig alkalmazták is vidéki tudósítóként. Ezáltal bekapcsolódott a járás szellemi életébe.

A fővárosban, az „élet kapujában”

Életében jelentős változást hozott Budapestre költözése. A Vasvármegyét tudósította a Vas megyével összefüggő eseményekről. Rendszeresen látogatta az Országgyűlést, felkutatta a megyéből elszármazott híres embereket. A híreket telefonon adta le Szombathelyre, a hosszabb írásokat postán küldte. Sajtópert indított ellene Wieser báró, amiért több cikkben Bekes Jenő csörötneki konkurens malomtulajdonost támogatta, aki Csörötnek bekapcsolását ígérte az áramellátásba.

1942 tavaszán behívták katonának, és haditudósítóként kivitték az orosz frontra. Onnan küldte haza írásait a Vasvármegyének. A résztvevő hitelességével számolt be a Don-menti harcokról Véres Don című riportkönyvében. Az 1943-ban megjelent könyvet két évvel később betiltották, s miatta a rendőrség letartóztatta, de 30 nap után szabadlábra helyezték. A katonai szolgálat letöltése után tovább folytatta a Vasvármegye tudósítását Budapestről.

A háború után Szombathelyen az új Vasvármegyénél, a Szociáldemokrata Párt lapjánál helyezkedett el, majd a Kisgazda Párt „Nyugati Kis Újság”-jánál kapott állást. Itt riportok írása mellett lapszerkesztést is bíztak rá. 1949-ben a lap megszűnésekor hivatásos újságírói pályája lezárult.

Családos emberként nehéz volt elviselnie a munkanélküliséget, s a Vas Megyei Kéményseprő Vállalatnál helyezkedett el, pénztáros majd könyvelő lett. Az irodai bezártságot vidéki utakkal enyhítette, ekkor kezdett el ipartörténeti kutatással foglalkozni.

Ismét a betűk közelében

A szellemi élet újjászervezése után kapcsolatba került a Vasi Írók és Művészek Munkaközösségével, illetve az Írószövetség helyi csoportjának tagjaként részese lett helyi kiadványok szerkesztésének, megjelentetésének. 1954-től – hosszas káderezés után – könyvtárosi kinevezést kapott a megyei könyvtárban. Hamarosan a megyei könyvtári hálózat megszervezését végző módszertani csoport élére került, így lehetősége nyílt a falvak rendszeres látogatására. S ebben az időben kezdett hozzá a népmesék gyűjtéséhez. Ebből született Az arany rózsafa című mesegyűjteménye 1957-ben és A bűvös ládikó  1959-ben. Közben munka mellett történelem-könyvtár szakon diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd könyvtártudományból doktori címet szerzett.

A könyvtárszervező munkát hamarosan a művelődési otthonok és amatőr művészeti csoportok munkájának módszertani segítése váltotta fel. 1960 és 1967 között a Vas megyei Népművelési Tanács vezetője lett. Részben neki köszönhető, hogy a szombathelyi Tanítóképzőben megindult a 3 éves népművelő-könyvtáros képzés. Újabb váltásként az iskolai könyvtárak megyei szakfelügyeletével bízták meg, amit nyugdíjazásáig, 1977. december 31-ig látott el.

1978-tól nyugdíjasként folytatta szerkesztői tevékenységét a Vasi Szemlénél és a Vas Megyei Honismereti és Helytörténeti Közleményeknél, munkatársa volt aaz Életünk című irodalmi folyóiratnak. De Szentgotthárdtól sem szakadt el munkássága. Társszerkesztőként közreműködött a Szentgotthárd monográfia (1981) készítésében, s a helyi közművelődést bemutató tanulmány szerzője is ő volt. 1990-ben jelent meg szülőfaluját bemutató Hármaskönyv Csörötnekről című kötete, majd 1993-ban a 100 éves gimnázium tiszteletére írt köszöntő Iskola a Rábán címmel. Szerkesztői munkáját dicséri az 1996-os Szentgotthárd képeskönyv is. 2004-ben ismét megjelent a környező falvak összegyűjtött meséiből készült kötete, A bűvös ládikó, amit Szabó László, a Vas Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója mutatott be Szentgotthárdon. A 94 éves szerző a könyvbemutatón arról is beszélt, hogy szívében első helyen a szülőfalu, Csörötnek áll, de rögtön utána Szentgotthárd következik. 2004-ben a Móra Könyvtár névadó ünnepségén dr. Kuntár Lajos emlékezett meg a névadóról, a neves szegedi könyvtárnokról.

1998-ban Szentgotthárd Város Önkormányzata, 2004-ben Csörötnek Község Önkormányzata ismerte el díszpolgári címmel sokoldalú munkásságát. 

2005. október 30-án hunyt el. 2014-ben szombathelyi lakóházán emléktáblát avattak a tiszteletére.

Kuntár Lajos életútja számos ponton kapcsolódik Szentgotthárdhoz. Vallomása szerint szívében első helyen a szülőfalu, Csörötnek áll, de rögtön utána Szentgotthárd következik.

> Antal Sándor: Ünnepi események Szentgotthárdon. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények,1998. 4. sz. 91-93. p

> Horváth Sándor: Korunk gyermeke – Születésnapi beszélgetés Kuntár Lajossal. In: Vasi Honismereti Közlemények, 1994. 2. sz. 7-16. p.

> Kozár Mária, M.: Pável Ágoston Néprajzi Munkaközösség. Beszélgetés Kuntár Lajossal. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1996. 1. sz. 15-19. p.

> Kuntár Lajos: Hármaskönyv Csörötnekről. Szombathely : Vas Megye Tanácsa Kiadói Alap, 1990.

> Kuntár Lajos: Itt születtem én, ezen a tájon. In: Vas Népe, 24. évf., 176. sz. 1979. július 29.

> Molnár Piroska: A bűvös ládikó. Kuntár Lajos mesegyűjteményét az ünnepi könyvhéten mutatták be. In: Szentgotthárdi Hírek, 2004. 3. p.

> Molnár Piroska: Névadó és jubileumi ünnepség a könyvtárban. In: Szentgotthárdi Hírek, 2004. 15. sz. 3. p.

> Zsámboki Árpád: „Értékednek úgy tudsz örülni csak, ha vele a világ is gazdagabb.” – Emlékező sorok Kuntár Lajosra (1914-2005) In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 2005. 4. sz. 5-12. p.

> Zsámboki Árpád: „Neve kőbe vésetett!” – Emlékezés dr. Kuntár Lajos születésének 100. évfordulójára. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 2014. 2. sz. 5-9. p.

> Viniczay Tibor: Kuntár Lajos emlékére. Elhunyt a város neves helytörténész díszpolgára. In: Szentgotthárdi Hírek, 2005. 21. sz. 6. p.

> Gyurácz Ferenc: Halotti beszéd. In: VSZ, 2005. 6. sz.

> Kuntár Lajos 100. In: www.bdmk.hu>Eletunk_2014_junius 1-28. o.