A környezet tudatos építési munka eredményeként létrehozott, illetve elhatárolt épített (mesterséges) része, amely elsődlegesen az egyéni és közösségi lét feltételeinek megteremtését szolgálja; valamint az embert körülvevő környezet fenntartásához kapcsolódó szellemi termékek.
A templom a rábakethelyi városrészben épült fel 2002-ben.
Szent Anna és családja, valamint Szent István és családja tiszteletére szentelték fel 2000-ben.
1995-96-ban épült a gyilkosság helyszínéhez vezető út mentén
A Széll Kálmán téren álló épületben az 1800 évek közepén Olvasó Egylet, 1900-as éves első felében pedig kávéház és kaszinó szórakoztatta a szentgotthárdiakat.
A mentőállomás mai székhelye eredetileg Weidlich Lajos (1855-1940) ügyvéd, Vas vármegye tiszti főügyész lakóháza volt.
A Wellisch Béla nyomdájában készült újságok, folyóiratok, könyvek és képeslapok jelentősen hozzájárultak a századfordulós Szentgotthárd kulturális és társadalmi életének kiteljesedéséhez.
A XVIII. század óta áll a volt elemi iskola épülete, amely a XX. század közepéig az oktatást szolgálta, majd 1960 óta a Városi Könyvtár otthona.
Az 1902-ben épült községháza 1969-ig adott otthont a település vezetőségének. Ma a Takáts Jenő Alapfokú Művészeti Iskola székhelye.
A Városi Színház 1988 óta a kultúra „temploma”. Helyén korábban két igazi templom is állt. Az elsőt felrobbantották a Bocskai-szabadságharc idején, a másodikat magtárrá alakították.
A vasútállomásról jövet a Rába-híd előtt találkozunk az ún. Stájer-házza, amelyet hajdan osztrák kaszagyári munkások számára építették. Ma a Pável Ágoston Múzeumnak ad helyet.
A szentgotthárdiak volt Kultúrháza, a város épületeinek egyik ékessége. Jelenleg felújítva a Vas Megyei Kormányhivatal működteti benne Munkaerőpiaci Pontját.
A szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnázium, Vas megye első nem egyházi alapítású középiskolája 1893 szeptemberében kezdte meg működését.
A "Koronánál" kifejezés Szentgotthárd egyik leggyakoribb találkozási pontját jelölte. A ma üzleteknek helyet adó hajdani Arany Korona, majd Korona szálló és étterem a város legrégebbi vendégfogadója volt.
A szentgotthárdi Csákányi László Filmszínház Vas megye történetének egyedülálló intézménye, amely alapítása (1913) óta ugyanabban az épületben és folyamatosan moziként működik.
Az 1740 és 1779 között felépült barokk épületegyüttes Szentgotthárd legértékesebb műemléke.