1983-ban nyerte el Szentgotthárd a városi címet. A kiállítás ennek az eseménynek állít emléket.

A Honismereti Klub tagjaiban már korábban felmerült, hogy a 40. évfordulóra kiállítással kellene készülni. A Közösen Szentgotthárdért Egyesülettel karöltve hat előadásból, beszélgetésből álló sorozat előzte meg az évfordulós megemlékezést, amelyen a város egykori vezetői emlékeztek vissza a várossá válás előkészületeire és eseményeire. Több összejövetelen formálódott a polgármesteri hivatal előterében található öt paraván tematikája, amely a várossá válás történetét mutatta be a 70-es évektől 1983-ig, illetve az azóta bekövetkező fejlődést is felvillantva egy tabló erejéig.

A kiállítás-megnyitóra 2023. augusztus 18-án került sor. Horváth Tiborné könyvtárigazgató és Huszár Gábor polgármester köszöntője után Szép Renáta mutatta be a kiállítást. Mint fogalmazott, 2023-ban több jelentős évfordulóra is emlékezik a város, ezek egyike a városavató negyvenedik évfordulója. A tárlat 2024 nyaráig, a Történelmi Napokig látható, amikor újabb kiállítás készül, a tervek szerint Szentgotthárd egykori vendéglátóhelyeiről.

A KIÁLLÍTÁS MEGVALÓSÍTÓI

° Szentgotthárdi Honismereti Klub
° Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum
° TOSO Kft.

TÁRGYAK, FOTÓK, EGYÉB DOKUMENTUMOK ADOMÁNYOZÓI, KÖLCSÖNZŐI

Bauer Károly
Csuk Alajos
Deákné Kocsis Judit
Herczeg Zsuzsanna
Horváth Zsuzsanna
Katona Beáta
László Erzsébet
Molnár Piroska
Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum
Schreiner Vilmosné
Standor Tibor
Szabó Elekné Csider Bernadette
Szabó László
Szentgotthárd Város Önkormányzata
Szentgotthárdi Honismereti Klub
Szepesiné Fuisz Erika
dr. Szerzőné Mikos Magdolna


Eseménynaptár

24
május
Színház
-
Szentgotthárd
Részletek a plakáton.

25
május
Csákányi László Filmszínház
-
Szentgotthárd
A program 2024. április 22-én kezdődik, majd május 6-án, május 20-án, május 25-én, június 3-án

03
jún.
Csákányi László Filmszínház
-
Szentgotthárd
A program 2024. április 22-én kezdődik, majd május 6-án, május 20-án, május 25-én, június 3-án

17
jún.
Csákányi László Filmszínház
-
Szentgotthárd
A program 2024. április 22-én kezdődik, majd május 6-án, május 20-án, május 25-én, június 3-án

21
jún.
KultPort-a
-
Szentgotthárd
Kedves Érdeklődő Közönség ! (továbbiakban KÉK)Ez most kicsit más lesz.... felrobbantjuk a Portát !A fergeteges Dynamite Dudes a nyugati