• 2004. május 20-21-én a szentgotthárdi csata 340. évfordulóján Szentgotthárd Önkormányzata és a Berzsenyi Dániel Főiskola Francia Tanszéke nemzetközi tudományos konferenciát rendezett rangos hazai és nemzetközi előadók részvételével. A konferencia anyagából összeállított kiadványban 4 francia, 6 magyar és egy török előadó tanulmányát olvashatjuk. [Tóth Ferenc - Zágorhidi Czigány Balázs (szerk.): Háború és béke a XVII. század második felében. Szentgotthárd, 2004]

 

  • 2004. július 30-án, a Történelmi Napok előestéjén két rendezvényen is találkozhatott a közönség Csuk Ferenc alkotásaival. „A gát" c. kisregényét Tóth Andorné tanárnő mutatta be, festményei az amatőr alkotók kiállításán szerepeltek.

 

  • 2004. augusztus 21-én a fennállásának 50 éves jubileumát ünneplő szentgotthárdi Városi Könyvtár felvette Móra Ferenc nevét.

 

  • 2004. szeptember 7-én Szegeden hunyt el Tekulics Péter, a szentgotthárdi származású gyermekgyógyász, egyetemi docens. 1945. február 23-án született, 1969-ben végzett a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Csecsemő- és gyermekgyógyászatból, majd gyermekkardiológiából tett szakvizsgát. Kutatási területe a gyermekkardiológia, a gyermekek intenzív terápiája. 1990-től a Szegedi Gyermekkórház igazgató főorvosa volt, az orvostudományok kandidátusa. Alapítója és szerkesztője a Gyermekkardiológiai Hírlevélnek, vezette a Gyermekgyógyászat kardiológiai rovatát. Kitüntetései: Felsőoktatási Tanulmányi érdemérem (1969), Fonó Renée Emlékérem (1997), Batthyány-Strattmann László díj (2003).

 

  • 2004. október 19-én hunyt el Szívás János, a szentgotthárdi születésű (1921. 08. 18.) Beke Manó-díjas főiskolai tanszékvezető tanár. Szentgotthárdon érettségizett, az ELTE-n szerzett matematika-fizika szakos diplomát. 1944-ben besorozták katonának, 1947-ben tért haza a hadifogságból. Szülővárosában kezdett tanítani, majd 1949-től a Szombathelyi Tanárképző Főiskola oktatója lett.

 

  • 2004. december 15-én a frissen felújított refektóriumot a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola zenekara és énekkara koncerttel avatta fel.

 

  • 2004 decemberében a szentgotthárdi Polgárőr Egyesület nyerte el az "Év Polgárőrei" kitüntető címet.

 

  • 2004-ben adták ki újra Kuntár Lajos a véres Don című, 1945-ben betiltott munkáját. Az új kiadást a szerző önéletrajzi írásaival is kiegészítették.

Jöjjön, látogasson meg minket!

Friss híreinkről a Klub nyilvános
facebook-oldalán

tájékoztatjuk az érdeklődőket!

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
Kapcsolat a klubunkkal

Telefon: (+36) 94/380-113 (könyvtár)
Mobil: (+36) 30/575-0893 (Molnár Piroska)

Írjon üzenetet!

sztg ertektar also feher