- 1904. július 30-án este 10 óra körül tűz ütött ki a szentgotthárdi óragyárban. Délután 16.30-kor az első emeleti iroda melletti olvasztószobában, a kályha mellett keletkezett tűz, amit a dolgozók észrevettek és eloltottak. Valószínűleg a délutáni tűz lehetett az oka az estinek. A helyi tűzoltókon kívül még 12 környező település tűzoltói (Nagyfalva, Horvátfalu, Rábakeresztúr, Németlak, Badafalva, Rábafüzes, Alsószölnök, Kethely, Tótfalu, Kisfalud, Háromház és Talapatka) és civilek is segítettek. Emberfeletti küzdelmükkel sikerült megakadályozni, hogy a tűz továbbterjedjen a szomszédos dohány- és selyemgyárakra. Az óragyár ekkor Stern S. Antal órás cégéhez tartozott, 200 000 korona értékben biztosítva volt a Trieszti Általános Biztosító Intézetnél.
- 1904. augusztus 17-én született Vasváron Bendefy László. A régészet, antropológia, történelem, földrajz, földtan, térképészet és geológia területein egyaránt jártas polihisztor tanulmányait Benda László néven a szentgotthárdi gimnáziumban kezdte, 1922-ben érettségizett.
- 1904. augusztus 18-án elhunyt lipováczi Desits Gyula, szentgotthárdi járási királyi közjegyző. 1840. január 23-án született Csákányban. Jogi tanulmányai befejezése után 1864-ben tett ügyvédi vizsgát. 1869-ben nyitott Szentgotthárdon ügyvédi irodát, 1875-től mint a járás első közjegyzője működött településünkön. Széll Kálmánnal együtt nagy érdemeket szerzett Szentgotthárd iparosodásában és kulturális fejlődésében. Ferenc Józseftől 1895-ben magyar nemességet, 1903-ban pedig tanácsosi címet kapott. Képviselő-testületi tag volt. Feleségével együtt magánvagyonukból is példamutatóan támogatták a település fejlődését. Özvegyét a helyi evangélikus gyülekezet alapítójaként tisztelte. Valéria nevű lányuk lett dr. Vargha Gábor felesége. A közjegyző halála után a jelenlegi József Attila utcát róla nevezték el, a városháza dísztermében pedig arcképét helyezték el.
- 1904. augusztus 25-én a Sopronban megrendezett ipari vásáron báró Wieser József a kaszakészítés folyamatáért a gépgyártás kategóriában I. díjat kapott. Ez nagyon kimagasló eredmény volt a rangos vásáron a fiatal, 1902-től működő kaszagyártól.
- 1904-ben az izraelita vallású gyermekek számára felekezeti iskola nyílt a Rákóczi utcában. Létszámhiány miatt szűnt meg 1930-ban.